A magyar férfi a több csillagos szállodákra specializálódott.



Befejezték a vizsgálatot abban az ügyben, amely során egy magyar férfi több európai ország hoteljéből is pénzt és értéktárgyakat tulajdonított el – írja a police.hu.

Sz. Attila 2015 júniusában az esti órákban a horvátországi Porecben található egyik szállodában lévő nyolc hotelszobából lopott el készpénzt és ékszereket. A szobák ajtajait feltörte, majd a széfeket mesterkód számkombinációval nyitotta ki. Másnap a 38 éves elkövető Opatijába utazott, ahol további hat szoba belépőkártyáját tulajdonította el, és azonos módszerrel nyitotta ki a széfeket, mint előző este. A széfekből ugyancsak készpénzt és ékszereket vitt magával.

A többszöri lopás után Sz. Attila felkeltette a helyi hatóságok gyanúját. A férfi el tudott menekülni a rendőrök elől, de hátrahagyta az autóját minden lopott értékkel és a személyigazolványával együtt. A horvát hatóságok átvizsgálták az autót, majd az azonosítást követően büntetőeljárást indítottak a férfi ellen.

Az elkövetőt végül Spanyolországban sikerült elkapni, ahol szintén szállodákban követett el lopásokat. A férfit 2017 novemberében szállították Magyarországra, ahol az újpesti nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki lopás miatt.

A BRFK IV. kerületi Rendőrkapitánysága a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, az iratokat pedig átadta az ügyészségnek.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!