Árban is van különbség, de a minőségben még inkább. Ezeket a márkákat válaszd.



Kávé nélkül sokak számára elképzelhetetlen a létezés. A legegyszerűbb módja a kávézásnak a 3 az 1-ben kávé, amit elég csak forró vízzel felönteni, és már iható is. Kipróbáltuk, teszteltük, melyik a legjobb a piacon.

Szigorú laborkörülmények között teszteltek 13 különböző 3 az 1-ben terméket, melyeknél a közös pont, hogy egyik sem ízesített, úgymond „classic” az összes. Illat, íz, állag és az összhatás alapján az alábbi rangsor alakult ki:

1. Nescafe
2. Mokate
3. Jacobs
4. Belmont
5. Nestle
6. La Festa
7. Perottino
8. Bravos
9. Tesco
10. Monte Santos
11. Casa Blanca
12. Cafetero
13. Spar

 

A Nescafe toronymagasan a legjobb, ami talán nem is meglepő. A Mokate stabilan a második helyre kerül, amit krémes állagával és enyhén savanykás, ám édesebb ízvilágával érdemelt ki. A Jacobs harmadik helye sem nevezhető különösebb meglepetésnek, még ennél sem állíthatjuk, hogy a klasszikus 3 in 1 élményt hozná. Az Aldi sajátmárkás terméke, a Belmont ismét csak egy hajszállal maradt le a dobogóról, habár egy elég korrekt terméket sikerült előállítaniuk.

A középmezőny viszonylag együtt mozog, vannak benne kellemes meglepetések, mint például a La Festa. A szégyenpadra egyértelműen a Spar kávéja került, ami előtt a tesztcsapat értetlenül állt, annyira förtelmes. Szoros barátságot ápol a Cafetero nevű átokkal is, ami szintén a kávéról való leszokást segíti elő.

Részletes értékelés:

NESCAFE
Illatra egy tisztességes kávét varázsol elénk, a pörkölt aroma tökéletesen árad belőle. Állagra picit krémesebb, de még távolról sem mondható rá, hogy kapucsínó. Ízre egy letisztult pörkölt kávét hoz, amiben a cukor is csak érintőlegesen jelenik meg. Jól kikísérletezett, jól sikerült termék, érezhető rajta az első pillanattól.

Adatok: kávé 9%, cukor 61 gramm, 17,5 gramm egy tasak

MOKATE
Az illata megvezet minket. Olyan, mint egy lágy, kávéízű fagyi. Semmi arcizomrángató illat, ami már önmagában fél siker. Színre, akár egy erős tejeskávé. Ízre hozza a kávét, enyhén savanykás, de hamar megjön bele a cukrosság. Krémesebb az állaga, talán igazán jól ezt tejjel lehetne elkészíteni. Összességében egy inkább 'csajos' 3 in 1 kávénak számít.

Adatok: kávé 8,5%, 100 grammban 60 gramm a cukor, 18 gramm egy tasak

JACOBS
Illatra egyértelműen a frissen főtt pörkölt kávét hozza. Kóstolva egy korrekten keserű kávé, amiről bizony eléggé nehezen tudjuk megállapítani, hogy 3 in 1 termékről van szó. Az állaga leheletnyire krémes, pont ideális. Annak ellenére, hogy magas a cukortartalma, nem érezhető édesnek. Összességében kifejezetten jó.

Adatok: kávé 15%, 100 grammban 65,5 gramm a cukor, 15,2 gramm egy tasak

PEROTTINO
Illatra nem túl hivalkodó, mondhatni nem is érezni rajta a kávét. Színre hozza a kötelezőt, amit egy ilyen 3 az 1-bentől elvárhatunk. Kóstolva aztán az utolsó kevéske reményünk is elillan. Leginkább olyan, mint a karamellás tej, amit a legtöbb oviban előszeretettel töltögetnek a gyerekek poharába. Állagra krémesebb, igazi altatóital.

Adatok: kávé 7%, 100 grammban 67 gramm a cukor, 15 gramm egy tasak

SPAR
Vészjósló a helyzet már akkor, amikor még csak orral közeledünk a csésze fölé. Savanykás az illata erősen, de kávéra utaló nyomokat aligha érzünk rajta. Kóstolva aztán érkezik a pokol, egyszerre próbál keserű és savanyú lenni. Az arcunkat alaposan megmozgatja, tehát a reggeli tornát is kipipálhatjuk vele.

Adatok: kávé 10,5%, 100 grammban 58,8 gramm a cukor, 18 gramm egy tasak

MONTE SANTOS – LIDL
Orrunkkal egy könnyed tejeskávét érzünk rajta. Kóstolva annyi a baj vele leginkább, hogy nagyon vizesnek tűnik. Egy vízízű tejeskávé, amiben nincsen karakteres kávéíz. Olyan, mintha valami kávészirupból lenne.

Adatok: kávé 10%, 100 grammban 61 gramm a cukor, 18 gramm egy tasak

CASA BLANCA
Illata és színe alapján nincs semmi okunk aggodalomra, egyetlen érdekessége, hogy talán mogyorós aromát is érezni rajta. Kóstolva aztán megtudjuk, hogy előzetes magabiztosságunk hiba volt. Erőteljes savanykás íz uralja, ami boldogan rángatja meg a szőrt még a hátunk közepén is. A kávéíz egészen szörnyű benne, jobb, ha kerüljük.

Adatok: kávé 10,5%, cukorról nem találtunk infót, 18 gramm egy tasak

BELMONT - ALDI
Illatra egészen biztató. Kóstolva is egészen kávés élményt nyújt, akárcsak egy kapszulás verzió. Utóízében megjelenik egy karamellizáltabb ízvilág, majd mellétársul a pörkölt kávék jellegzetes aromája is. Nincsen túlcukrozva, eléggé rendben van.

Adatok: kávé 9%, 100 grammban 54,4 gramm a cukor, 18 gramm egy tasak

NESTLE
Illatra inkább a kapucsínó áll hozzá közel, nem pedig a klasszikus kávé. Kóstolva egy erőteljesen cukros, ám meglepően krémes állagot kapunk. Ízében is inkább a kapucsínós jelleg dominál, a hátterében mintha megjelenne egy kevéske vanília is.

Adatok: kávé 11%, 100 grammban 63 gramm a cukor, 16 gramm egy tasak

BRAVOS
Illatra színtiszta édes 3 in 1 kávéillata van, színre pedig olyan, mint a forró csoki. Kóstolva előbb kesernyés, majd édes. Az egésznek van egy szolid kapucsínós beütése, az állaga is kicsit krémesebb.

Adatok: kávé 12,5%, 100 grammban ? gramm a cukor, 18 gramm egy tasak

CAFETERO
Az illata azt sugallja, hogy fussunk olyan messzire a csészétől, amennyire csak tudunk. Igazi odakozmált illat árad belőle, ami inkább szag ugyebár. Abban az esetben, ha az első intő jel ellenére továbbmerészkedtünk a kóstolásra, akkor megtudjuk, hogy az íze is förtelmes. Iszonyat keserű, kávéhoz sok köze nincsen, majd a csattanóként megjön a végére a tömény édesség.

Adatok: kávé 6%, 100 grammban 62 gramm a cukor, 18 gramm egy tasak

TESCO
Az illata őszinte. Elárulja, hogy az instant kávé mellé csempésztek bele egy kevéske égetett gumiabroncs-aromát is. A másik meglepő tulajdonsága, hogy nem oldódik fel önmagától, tehát rendesen keverni kell. Ennél a tejpor sem csapódik ki. Kóstolva egy felhígított kávéra hajaz, amihez borult némi édesítő is.

Adatok: kávé 8%, 100 grammban 53,8 gramm a cukor, 18 gramm egy tasak

LA FESTA
Illatra kifejezetten félénk. Egy kávé, aminél alaposan letekerték a hangerőt. Kóstolva is ez az elmélet igaz rá, lágyan édes és krémes, amiben a keserű kávé nagyon visszafogottan jelenik meg. Ez is inkább a 'csajos' 3 az 1-ben osztályba sorolható, amitől inkább bazsalyogva kelünk fel, mint kirobbanó lendülettel.

Adatok: kávé 8%, 100 grammban 53 gramm a cukor, 15 gramm egy tasak

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!