HA NEM TETSZIK EGY ELÍTÉLTNEK A BÖRTÖNKÖRÜLMÉNYE, MÉG FIZETÜNK IS NEKI!



HA NEM TETSZIK EGY ELÍTÉLTNEK A BÖRTÖNKÖRÜLMÉNYE, MÉG FIZETÜNK IS NEKI!

A kormány törvényt hoz a börtönlakók életének további könnyítésére, ami eddig is elég kényelmesnek volt mondható…
A rabok töltsenek rövidebb időt a börtönben, hatásosabban tehessenek panaszt, és ha igazuk van, kapjanak a sérelmükkel arányos kártalanítást – ezt tartalmazza a benyújtott törvényjavaslat!!!

A kormány állítólag azért teszi ezt, mert az Emberi Jogok Európai Bírósága többször is elmarasztalta a börtönök zsúfoltsága miatt. Egy 2015-ös ítélet pedig felszólította Magyarországot „az egyezménysértő fogvatartási körülmények” megszüntetésére, és a hatékony jogorvoslat kialakítására!

A tervezet kiterjesztené a nemrég bevezetett reintegrációs őrizet lehetőségét, melyben eddig azok tölthették a szabadulás előtti utolsó hat hónapot otthon, elektronikus nyomkövetővel és korlátozott mozgásszabadsággal, akiket első alkalommal ítéltek el öt évet nem meg haladó, fogház- vagy börtönfokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre, és nem személy elleni erőszakos bűncselekményt követtek el.

Mostantól ezt 10-12 hónapra emelik, és kiterjesztik többek között az olyan bűnismétlőkre is, akik nem minősülnek visszaesőnek, mert például másodszor is csak gondatlanság miatt kerültek összeütközésbe a törvénnyel. Ezzel csökkentenék a zsúfoltságot a cellákban.

Újdonság lesz az is, hogy ha az elítélteknek valami nem tetszik, kérhetik az áthelyezésüket az előírásoknak nem megfelelő börtönökből, ha pedig ez nem teljesül, AKKOR NAPI 1200-1600 FORINT KÁRTALANÍTÁS JÁR NEKIK.

Azt remélik, hogy az újonnan épülő börtönök miatt kevesebb lesz majd a panasz. Ha pedig mégis, a parancsnok „más zárkába helyezheti át az elítéltet, vagy számára több szabad levegőn tartózkodást engedélyezhet, illetve egyes kapcsolattartási formák tekintetében megnövelheti azok gyakoriságát vagy hosszát”.

Változik az is, hogy az elítélt anyák mindig együtt lehetnek az 1 évesnél kisebb gyermekükkel a börtön anya-gyermek részlegén, nem csak akkor, ha a gyerek a börtönben született. Az indok az, hogy annak a gyereknek is jobb, ha az anyja szoptatja, aki már a börtönbe bevonulás előtt megszületett. Ez viszont nem vonatkozik arra az esetre, ha az anya a gyerek elleni cselekményért kapott büntetést, és nagyon figyelik majd, hogy megfelelően bánik-e a kicsivel.

Egy ilyen törvény kit fog visszatartani ezek után a bűncselekmények elkövetésétől? A legtöbben nem csak jobb körülmények között fognak élni, de még könnyű jövedelemhez is juthat, ha eleget panaszkodik!

EZ AZTÁN A VISSZATARTÓ ERŐ!!!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!