Végzettsége szerint orvos, így több tucat emberéletet mentett már meg. De legutóbb meg kellett mentenie a legdrágább dolgot, saját gyermekét.



Mihail Ambroszimov, végzettsége szerint orvos, több mint egy tucat emberéletet mentett már meg. De legutóbb meg kellett mentenie a legdrágább dolgot, saját gyermekét.

Január egyik reggelén a férfi arra ébredt fel, hogy a lakás ég. Mint később kiderült, a szomszéd lakás fogott tüzet: a tűz oka pedig az volt, hogy egy bekapcsolt karácsonyfa-égősor rövidzárlatos lett és kigyulladt.

Mihail gyorsan felébresztette feleségét, és kivezette őt a lépcsőházba. Aztán, amikor már a házastársa biztonságban volt, a férfi visszatért a négy éves fiához.

A kis Arszenij annyira megijedt, hogy a kanapé alatt rejtőzködött el. Míg a férfi a fiát kereste, a tűz gyorsan elterjedt a lakásában. A helyiség hőmérséklete olyan volt, hogy még a fűtőtestek is megolvadtak. A tűz elzárta az útjukat, így a lehetőség, hogy kijussanak a bejárati ajtón, lehetetlenné vált.

Csak egy út maradt, az ablakon keresztül. Ambroszimovék azonban a hetedik emeleten laktak, de nem volt más út. Mihail felvette a fiát a karjába, és ugrott. Megértette, hogy mindketten meghalhatnak. De még ilyen helyzetben is, az ember nem gondol a saját életére, hanem arra, hogy hogyan tudná megmenteni a fiát. Mihail úgy próbált helyezkedni, hogy mintegy ejtőernyőjévé váljon a kis Arszenij számára, és amikor földet érnek, a fiú rá essen és ne a földre, ezáltal kevésbé sérüljön meg.

Így is történt. Arszenij csak a könnyebb sérüléseket, zúzódásokat szenvedett. De Mihail, annak ellenére, hogy a hóra esett, sokkal komolyabban megsérült. A Medencéje eltörött, húgyhólyagja megrepedt, kezei eltörtek. Természetesen azonnal kórházba szállították, és kollégái elkezdtek harcolni az életéért.

Hosszú ideig Mihail állapota súlyos-életveszélyes volt. Az intenzív osztályon feküdt, és vérátömlesztésre is szüksége volt. A barátok és ismerősök vért adtak és pénz gyűjtöttek, hogy Ambroszimov műtéteit fizetni tudják.

Két héttel a sikeres medence-műtét után, Mihail elkezdte visszanyerni az eszméletét. Ugyanebben az időben Arszenijt is megműtötték, törött kulcscsontját operálták meg. A beavatkozás után gyorsan felépült, bár a januári születésnapját, az ötödiket, még a kórházban ünnepelte. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!