Szolgálati autójával ütött el egy gyereket Kovács Zoltán csütörtök délután Budapesten



A baleset délután öt órakor történt a II. kerületben. A Hűvösvölgyi út egyik gyalogos átkelőhelyétől mintegy 30 méterre egy 14 éves gyerek átszaladt az úttesten, éppen a szolgálati autójával haladó Kovács Zoltán elé.

A rendőrség szerint elkerülhetetlen volt az ütközés, a kocsi elgázolta a gyereket.

A budakeszi fiatalt fejsérüléssel szállították kórházba. A rendőrség már vizsgálja a baleset körülményeit.

Kovács Zoltán az MTI-nek azt mondta: a közlekedési szabályokat betartva közlekedett a Hűvösvölgyi úton, amikor kiszaladt elé a fiatal, akit szerencsétlen módon elgázolt. Ő maga hívta ki a rendőrséget és a mentőket. Végig próbált segíteni, együttműködött a hatóságokkal.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!