Csak úgy röpködnek a milliók!



Eddig egy tárcavezető havonta csaknem bruttó 1,3 millió forintot kaphatott (kevesebb mint a fele ennek az alapfizetés, a többi a kiegészítés és pótlék).

A most benyújtott törvényjavaslat azonban lehetővé teszi, hogy akár 5 millióra is nőhessen a havi juttatás. A pontos összegről Orbán Viktor kormányfő dönt, és évente felülvizsgálhatja a miniszterének a fizetését.

A miniszter fizetése a jövőben elérhetné a minisztériuma által felügyelt hatóság, hivatal, állami cég vezetőjének a keresetét, márpedig több állami vállalatnál havi 4-5 millió forintot is fizetnek az első embernek. Az emelést azzal indokolták, hogy fel kell zárkózni az EU-s átlaghoz, amibe beletartozik a  politikusok megemelkedett fizetése is.

Az Index összeállítása szerint a Magyar Posta, az MVM, a MÁV, a Magyar Fejlesztési Bank vezérének munkáját havi 5 millióval díjazzák.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!