Szívfacsaró történetet rejt ez az idillinek tűnő kép.



Öröm rájuk nézni, tényleg. Sugárzóak, és mintha az ég is egymásnak teremtette volna őket. A csodálatos gyerkőceikről nem is beszélve. Pedig Brittany és Daniel egy szörnyű tragédiának köszönheti az egymásra találást - 2015-ben egyszerre özvegyültek meg. Gyermekeik pedig nem közösek, hanem az előző szerelmeiktől vannak olvasható a noizz.hu-n.

Négy évvel ezelőtt egy hónapon belül hunyt el a fiatalok házastársa. Brittany Price Brooker férje, Patrick a munkahelyén halt meg, megállt a szíve.



Daniel Brooker felesége, Lyndsie pedig méhnyakrákkal küzdött, de nem tudta legyőzni a betegséget.



Brittany-ra három fia Teyton (6), Evan (5) és Nathan (4) maradt, míg Daniel a hétéves Aubrey-t és a nyolcéves Ethant nevelte tovább özvegy apukaként.
A fiatalok 2017-ben ismerkedtek meg. Kiderült: alig háromórányira laktak egymástól.

A sors úgy rendezte, hogy egy közös ismerősük szintén megözvegyült, és őt mentek támogatni. A közös tapasztalatok, fájdalmak és emlékek megosztása hamar összekovácsolta őket, arról nem is beszélve, hogy a gyerekek gyorsan megkedvelték egymást, miután először találkoztak.

 

Azóta elválaszthatatlanok, megvolt az eljegyzés, és együtt alkotnak új családot. A szomorú történet így mégis happy end-be ér, és igazolja, hogy mindig van remény.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!