Milliókra perli a volt menedzsere.



Nyolcvanmillió forint - ennyit követel Nótár Marytől menedzsere, Lakatos Róbert károkozásért és személyiségi jogok megsértése miatt.

Nótár Mary körül nem akarnak elcsitulni a botrányok: az énekesnő és volt menedzsere között már hónapok óta zajlik a harc.  Mindketten adtak interjút a Life.hu-nak is.

Lakatos Róbert továbbra is állítja, hogy Nótár Mary nem volt terhes, csak a nőkhöz vonzódik, és ezzel akarta beállítottságáról elterelni a figyelmet. Viszonyuk pedig azért romlott meg, mert ebben a hazugságban ő nem akart részt venni. Nótár Mary viszont azt állítja, hogy megkárosította őt a menedzsere, ezért romlott meg a kapcsolatuk, az énekesnő azt nyilatkozta, hogy meg is rángatta őt volt menedzsere, amikor egy új szerződést akart vele aláíratni.

A balhé körülbelül egy évvel ezelőtt robbant ki, amikor Mary bejelentette, hogy kilenc év után önállóan szeretné egyengetni a szakmai karrierjét, és egyoldalúan felbontja a szerződését a menedzsmentjével. Aztán egyik napról a másikra azt nyilatkozta, hogy elfajult a vitájuk a menedzse­rével, aki testileg megfenyítette, és a személyes szabadságát is korlátozta, hiszen bezárta egy szobába, ezért beperli őt. Nem sokkal később jött az újabb döbbenetes nyilatkozat. Mary bejelentette 2016. szeptember 22-én, hogy anyai örömök elé néz.Igen ám, csakhogy az énekesnő nem járt terhességgondozásra, hivatalosan semmilyen nyoma nem volt annak, hogy babát vár. Ekkor már arról suttogtak, hogy csak mese. Az énekesnő végül december 14-én bejelentette, hogy elvetélt.

'Felajánlottam, hogy mindenfajta pertől elállok, ha a bíróságnak bemutatja azt a bizonyítékot, hogy gyereket várt, és elvetélt. Nem mutatott be semmit'- magyarázta Lakatos.

A Bors megkereste Maryt is, aki igen szűkszavúan kommentálta a kínos ügyet.

'Nem hallottam arról, hogy elállnának a perektől. Természetesen van bizonyítékom, de ez senkire nem tartozik, ez az én magánszférám. Nekik én semmit nem bizonygatok.'

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!