Ne csak a készülék árát számold. Ennyi pénzt kérnek a szerelők.

Egy klímaszereléssel foglalkozó szakember szerint jelenleg 2-3 hetet kell várni egy készülék felszerelésére. A nyári csúcsidőben ennél lehet kicsit több is.

Maga a telepítés egyébként nem vesz sok időt igénybe, a munka általában 3-4 óra alatt elvégezhető. 

A készülékeket évente egy vagy két alkalommal szükséges szakemberrel megvizsgáltatni, attól függően, hogy a berendezést csak hűtésre, vagy esetleg fűtésre is használjuk-e. Hűtés esetén elegendő egyszer, ám fűtés esetén két ellenőrzésre is szükség van.

Ezeken túl vannak kisebb, egyszerűbb karbantartási munkálatok is, melyeket szakember segítsége nélkül, mi is elvégezhetünk a készülékeken. A klímában lévő szűrőket mi magunk is kivehetjük, átmoshatjuk illetve fertőtleníthetjük. Minderre azért van szükség, mert a klímaberendezés jelentős mennyiségű szennyeződést, port, pollent, atkát szív magába. A szűrők igyekeznek kiszűrni ezeket, ám ezek telítődése esetén a szóban forgó szennyeződések visszajuthatnak a levegőbe, amely egyáltalán nem tesz jót az egészségünknek, és különösen sok gondot okozhatnak az allergiásak számára.

S hogy mennyiben kerül a klíma?
A készülék telepítése 60-80 ezer forint között mozog átlagosan, a meglévő gépek karbantartásáért 10 ezer forint körüli összeget kérnek el egy-egy alkalommal.

A legnagyobb kiadást természetesen maga a készülék jelenti, ezek árai azonban elég széles skálán mozognak, 100 ezer forinttól a többszázezer forintos csúcsmodellekig. Átlagos méretű lakások esetén félmillió forintnál olcsóbb készülékeket szoktak telepíteni az esetek többségében.

A szakember elmondása szerint egyébként a berendezések közül a japán gyártmányok számítanak a legjobbnak.

A költségeket az ingatlan mérete is befolyásolhatja: egy 30-40 négyzetméteres ingatlan klimatizálásához még elegendő lehet egy légkondicionáló, de egy 50-60 négyzetméteres ingatlan esetén már szerencsésebb, ha két készüléket is felszereltetünk.

►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!