Az év elején még úgy tűnt, nem lesz baj...



Miközben a bérek jelentősen emelkedtek az elmúlt hónapokban, a nyugdíjak eddig csak a reálértéküket tartották meg. A gyenge forint és az inflációs nyomás viszont hamarosan komoly csökkenést hozhat az idősök megélhetésében. Egyre nagyobb a szakadék a nyugdíjak és a fizetések között.
Idén 3 százalékkal nőttek a nyugdíjak. Az év elején még úgy tűnt, ezzel az idősek, ha mérsékelten is, de jól járhatnak, mert az látszott, hogy az infláció nem éri majd el ezt a szintet. Viszont az elmúlt hetekben látványosan gyengülni kezdett a forint az euróval és más valutákkal szemben is.

Újabb történelmi mélypontot ért el a forint
Míg idén év elején 309,57 forinton volt a kurzus, hétfőn már a 330-as árfolyam fölé is benézett a hazai valuta. Ez 6,14 százalékos gyengülésnek felel meg, amely idővel a fogyasztói cikkek árában is megjelenik majd - figyelmeztet cikkében az Mfor.hu.

Az árfelhajtás először az importált termékeknél jelentkezhet, de a külföldről behozott alapanyagból előállított belföldi cikkek árai is igazodnak majd. Gond az is, hogy a forint a dollárhoz képest is nagyot gyengült, miközben számos nyersanyagot, köztük az ipari termelésben és az autózásban fontos olajárat is ebben mérik. Ezek is mind hozzá járulnak majd az áremelkedéshez.

Az átlagnyugdíjat 128-130 ezer forintra becsülik hivatalos statisztikák híján, így már közel 100 ezer forintra nyílt az olló a bérek és a nyugdíjak között: a KSH által közölt áprilisi béradatok alapján nemzetgazdasági szinten a nettó átlagkereset 226 500 forint volt.

Várhatóan jvőre a bérek nem szaladnak el ennyire: a kormány 8,8 százalékos nettó béremelkedéssel számol, miközben a nyugdíjakat 2,7 százalékkal emelik. Persze ez csak tervszám, amennyiben a munkaerő-piaci folyamatok - a munkaerőhiány, a képzettebb dolgozók külföldre vándorlása - nem változnak, ennél magasabb ütemű béremelkedés sem kizárt, illetve az sem, hogy elmarad jövőre a minimálbér-emelés, amely kihat a magasabb bérszintekre. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!