NAGYON CUKIK, mindenki jól van, és már haza is mehettek!



Hazamehetnek a november 24-én született debreceni négyes ikrek.
Boda Beáta és Boda István ikrei 1600 és 1800 gramm közötti súllyal születtek, de már 1-1 kilóval gyarapodtak azóta. Jázmin, Flóra, Boglárka és István természetes úton fogantak, és november 24-én jöttek a világra császármetszéssel, 5 nappal a terhesség 33. hetének betöltése után.
A dolog érdekessége még, hogy az édesapa maga is négyes ikrek egyik tagjaként született 30 évvel ezelőtt ugyan itt a debreceni klinikán, akinek ezért már nem lesz szokatlan a nagy család.

A babák szépen fejlődnek, és édesanyjukkal egészségesen hagyták el a klinikát. Rajtuk kívül két hármas ikret is hazaengedtek, ugyanis a debreceni klinikán idén még további 15 hármas ikerpár is született!

A Bodáék örömmel mutatta meg az új családtagokat, akiknek az ellátásában számítanak a család segítségére is. Az egypetéjű két kisebbik lányt még ők maguk is nehezen tudják megkülönböztetni, de valamivel könnyebb dolguk van a kétpetéjű ikerpárral.

Arra, hogy terveznek-e még gyereket, az édesapa annyit mondott: „most el leszünk foglalva az ikrekkel, de majd meglátjuk”.

► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!