A nő fél hatkor jött ki a műtőből, fél hétkor leesett a vérnyomása, fél nyolckor beállt a halál.



A 49 éves, kétgyermekes brit nő a műtétért nagyjából 1,7 millió forintot fizetett.

Meghalt egy 49 éves, kétgyermekes brit nő, Tryce Harry, miután egy budapesti klinikán elvégzett fenékműtét után egy zsírembólia miatt lett rosszul március 19-én – írja a brit sajtó és a halottkémi jelentés alapján az Index.

Az elhunyt Tryce Harry férje, Kirk Harry úgy nyilatkozott, hogy 1,7 milliót fizettek a műtétért, hasfeszesítésért és mellplasztikáért, és a saját testéből máshonnan leszívott zsírral való fenékfeltöltést ingyen kapta hozzá.

Brit lapinformációk szerint a műtétet a Human Reconstructive Instituteban, Budapesten végezték, de ilyen intézet nincs a magyar fővárosban. (Az említett orvos máshol dolgozik, egy test és arcszépészeti klinikán.) A hivatalos jegyzőkönyv szerint a nő délután 5.30-kor jött ki a műtőből a három eljárás után, és félóránként monitorozták. Az állapota 6 órakor stabil volt, de 6.35-kor a vérnyomása leesett, majd rosszul lett, szívrohamot kapott. Újraélesztést próbáltak rajta, ami sikertelen volt, majd 7.30-kor megállapították a halált.

A birminghami halottkém, Emma Brown szerint gondatlanságnak nem volt szerepe a halálban. Ő arra jutott, hogy a nő egy „nem életmentő műtét komplikációi miatt” halt meg. A férj azt mondta, a felesége régóta vágyott az eljárásra, és nem könnyű szívvel hozta meg a döntést a beavatkozásról. Azt is mondta, hogy nem féltek tőle, azt gondolták, megtalálták a tökéletes helyszínt rá, ismertek olyanokat, akiket itt műtöttek, és nagyon elégedettek voltak. Most viszont már mindenkit arra biztat a férfi, hogy Nagy-Britanniában vesse alá magát ilyen eljárásnak, akármennyivel is drágább.

Az ügyvéd úgy nyilatkozott, a klinikák lehet, hogy profik a műtéteket illetően, de nem mindig vannak felkészülve, mi van akkor, ha valami nem megy a terveknek megfelelően. Ő is azt mondta, hogy a nőt már nem lehet visszahozni, de talán emiatt majd mások elővigyázatosabban gondolkodnak, amikor ilyen műtétet fontolgatnak. Úgy tudni, a férfit csak három óra múlva értesítették arról, hogy a felesége rosszul lett. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!