Azt hazudta, hogy csak elbotlott a szőnyegben. A gyereket kórházba kellett szállítani.



Egy hároméves kislány esett az óvónő áldozatául  Missouri államban. A gyermeket kórházba kellett szállítani súlyos sérülése miatt.
A borzasztó jelenetről videófelvétel is készült, amelyen látható, hogy az óvónő először megragadta a kislányt és vonszolni kezdte, majd hatalmas lendülettel földhöz vágja - írja a Blikk.

A kórházban kiderült, hogy olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy hét öltéssel kellett összevarrni a fejét.

Mikor a szülők kérdőre vonták a nőt, hogy mi történt, akkor azt a magyarázatot kapták, miszerint a gyerek elesett a szőnyegben és beverte a fejét. Ám ezzel a magyarázattal nem tudta meggyőzni a szülőket, akik kikérték az óvoda biztonsági kamerájának a felvételét. Ekkor derült ki a nő tette.

A család a történtek után a médiához és a hatósághoz fordult segítségért, hogy mégegyszer ilyen ne történhessen többé egy kisgyerekkel se. Az óvoda igazgatója azonnal kirúgta a kislányt bántó óvónőt, a rendőrség pedig nyomozást indított az üggyel kapcsolatban. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!