Sarkvidéki hideg tör be Európa jelentős részére észak felől. Mi sem ússzuk meg.



Sarkvidéki hideg tör be Európa jelentős részére észak felől. A hideg nagy részétől Magyarországot megvédik az Alpok és a Kárpátok hegyvonulatai, de így jelentősen visszaesik a hőmérséklet, 10 fokos lehűlés jön a hét második felében.

Szerdán a Dunántúlon és északkeleten erősen felhős területek lehetnek, másutt csak fátyol- és gomolyfelhők zavarják a napsütést. Kora délutánig főleg a Nyugat-Dunántúlon, északkeleten lehet eső, zápor, majd délkelet felől egyre többfelé valószínű eső, zápor, zivatar. A szél megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti megyékben, valamint zivatarok környezetében meg is erősödik. A hőmérséklet napközben 16 és 22 fok között alakul, de délkeleten 23- 24 fok is lehet, míg a Nyugat-Dunántúlon csak 10 és 16 fok közötti értékek valószínűek. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő – írja a Kiderül.hu.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint a nyugat, északnyugat felé áthelyeződő csapadékgócokban este, késő este kiemelten a Dél-Dunántúlon várható főleg zivatar, a Dél-Alföldön pedig a viharos fokozatot is meghaladhatja a szél, egy-egy helyen jégeső is lehet. 

Csütörtökön erősen felhős, borult lesz az ég. Az ország túlnyomó részén lehet eső, zápor, néhol zivatar. Többfelé kiadós mennyiségű csapadékra van kilátás. Az északi, északkeleti szél megélénkül, több helyen megerősödik. Éjszaka 3 és 10, napközben a Nyugat-Dunántúlon többnyire 6-10, a középső országrészben 11-15, keleten 16-19 fok között alakul.

Pénteken borult lesz az ég, az ország túlnyomó részén eső, zápor várható. Az északi, északkeleti szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 14 fok között alakul, kelet felé haladva lesz egyre melegebb.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!