Egyre többekkel fordul elő, hogy egyszer csak sms-t kapnak a bankjuktól, hogy a világ másik felén fizettek a kártyájukkal.



– Egy délután éppen az ablakokat pucoltam, amikor valaki egy New York-i plázában megpróbált 465 dollárt elkölteni a bankkártyámmal. Persze rögtön letiltottam a kártyát, de azóta sem jövök rá, hogy szerezték meg az adataimat. Nem szoktam online vásárolni, nyilvános wifit sem használok – mondta a Borsnak Zsófia.

Szerencséjére a bankja nagyon korrekten kezelte a dolgot, és visszatérítette a kárt. Ám nem ő az egyetlen, akivel hasonló történt. Egy másik esetben Londonban költöttékegy nő pénzét, és mire sikerült letiltatni a kártyáját, addigra az összeset elherdálták. Viszont ebben az esetben is helytállt a bank.

Egy szakértő szerint nem arról van szó, hogy az adott pénzintézet nem tudja megvédeni az adatokat. Hanem például arról, hogy a kártyát gyártó cég adatbázisából el tudnak lopni adatokat véletlenszerűen. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!