Magyarországon 1928-ban jelent meg a nyugdíjról szóló törvény. Az volt a célja, hogy megvédje az időseket az éhínségtől. Vagyis ha valaki túlságosan sokáig élt, és elfogytak a tartalékai, akkor az állam egy minimális apanázst biztosított a számára. Akkoriban a várható élettartam 47 év volt a férfiaknál és 50 év a nőknél. A nyugdíjkorhatárt pedig 65 évben szabták meg.
Nagyon kevesen élték meg a nyugdíjas kort, és azokat, akik megélték, csak nagyon kevés ideig kellett eltartani. Akkoriban a nyugdíj maximum az éhenhalástól védett meg. A nyugdíjrendszer tőkével fedezett volt, ingatlanok álltak mögötte, azaz volt egy vagyon, amiből a nyugdíjakat fizették.
Ezt a vagyont a második világháború idején a kormány felhasználta, az épületek egy része megsemmisült, és bevezették a felosztó kirovó rendszert. Vagyis már nincsen semmiféle vagyon, amiből fizetnék a nyugdíjakat. A mostani rendszer egy össztársadalmi piramisjátékhoz hasonlítható, ahol az aktív dolgozók pénzéből fizetik ki a nyugdíjasokat.
A Sztóyai kormány népszerűségi okokból 60 évre csökkentette a nyugdíjkorhatárt, és négyszeresére emelte a nyugdíjakat. Manapság is hasonló a helyzet. Egyik kormány sem meri csökkenteni a nyugdíjakat, sőt néhány éve még 13. meg 14. havi nyugdíjakat akartak szórni, hogy ezzel szerezzék meg a hatalmat.
Mára a nyugdíj átalakult egy 20-25 évig tartó 'fizetett szabadsággá', amit a nyugdíjba vonuláskor kapott munkabér 70-83%-án túl még egyéb juttatásokkal is támogat az állam, mint például ingyenes utazás és egyéb kedvezmények.
Magyarország egyik legnagyobb problémája, hogy a szocializmusból örökölt, az állam méreteihez és bevételeihez képest óriási mértékű jóléti kiadásokat egyetlen kormány sem merte még érdemben csökkenteni.
A jelenlegi nyugdíjrendszer fenntarthatóságával kapcsolatban nem mernek őszintén nyilatkozni a felelősök. Pedig mindenkinek joga lenne tudni, hogy mire számíthat.
Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!
