Úgy döntöttek, egy jó célra gyűjtenek inkább.



Teremtsünk közösen egy új hagyományt! - olvasható A Kézenfogva Alapítvány  honlapján honlapján.

Évente közel 70 ezer diák végez az ország középiskoláiban, ballagásukkal emléket állítanak az ott eltöltött négy, hat vagy akár nyolc évüknek. Szeretteik, meghívottaik általában valamilyen gesztusértékű ajándékkal lepik meg őket a jeles alkalomból.

Van fogalmad róla, mekkora az értéke ezeknek az ajándékoknak? Hogy mennyit költünk ezen a napon virágra, képeslapokra vagy éppen plüssállatokra? Mi lenne, ha ezeknek egy részét a ballagók és a családjaik, barátaik egy fontos célra ajánlanák fel?

Nos 2017-ben is sok végzős úgy döntött, hogy a neki szánt csokrok helyett segíteni szeretne olyanoknak, akiknek erre nagy szükségük van. Az Alapítvány honlapján lévő számláló mutatja az adományok aktuális összegét. Ez a szám jelenleg: 3.301.665

Köszönik az eddigi adományokat!  Forrás

 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!