Komoly károkat okozhatnak a vérkaticának is hívott bogarak! Nem csak kellemetlenek, de veszélyesek is!



Gyilkos katicának, vérkaticának is hívják a szakemberek, a mesterségesen betelepített bogarat, mely komoly veszélyt jelent a hazánkban őshonos, hétpettyes katicákra. A Távol-Keletről behurcolt harlekinkatica rendkívül gyorsan szaporodik és nagyon falánk ragadozó bogár. Nemcsak a táplálékot eszi el a hétpettyes katicák elől, hanem azok petéit és lárváit is elfogyasztja. 

Küllemre hasonlít ugyan a nálunk honos hétpettyes katicákhoz, de annál nagyobb méretű és változatosabb színezetű, a halvány sárgától a narancs-piroson át az egészen feketés színűig a sokpettyestől a foltosig több formájával is találkozhatunk. Egy évben több nemzedéke is van, a bogarak pedig 2-3 évig is élnek.

Tömeges telelőre vonulása jellemzően egy erősebb őszi lehűlést követő ismételt felmelegedés során figyelhető meg. A bogarak napos, meleg időjárás esetén elsősorban a kora délutáni órákban jelennek meg a házak déli, délnyugati homlokzatán, vonzza őket a világítótestek fénye is, majd pedig a nyílásokon keresztül a lakóterekbe, helyiségekbe húzódnak. Azokat a helyeket, ahol utat talált egy illatanyaggal megjelöli, ezzel odacsalogatja a környezetben lévő többi bogarat is.

Mozgása során belerepülhet az ételekbe, italokba, ruhaneműkbe, ráadásul nappal és éjjel is aktív. Zavarásra, védekezésül erősen bűzös váladékot választ ki testéből, azonban ezt sokszor spontán módon is megteszi, mely apró sárga foltok formájában jelenik meg. A testükből távozó sárgás nedv úgy befogja a műanyag nyílászárókat, hogy lehetetlen letisztítani.

A harlekinkatica az emberre is veszélyes lehet, hiszen csípnek, és csípésük sokaknál vált ki allergiás reakciót. 

A szőlősgazdák is panaszkodnak: a fürtökön ott lógnak a katicák, és a mustba bekerülve megkeseríti annak ízét.

A harlekinkaticák elterjedése

Hogyan védekezhetünk ellenük?

A szabadban szinte sehogy! Nincs természetes ellenségük ami pusztítsa, ráadásul a rovarirtó szereknek is ellenállnak. Arra viszont tudunk ügyelni, hogy ne jusson be a lakásba. Olyan ablakon szellőztessünk, amelyiken van szúnyogháló. És ha berepült néhány, porszívóval szedjük össze. Összegyűjtésekor húzzunk védőkesztyűt, ne érintkezzünk a bogárral közvetlenül, fedetlen bőrrel. Ha ez mégis megtörtént a normál higiénének megfelelően mossunk kezet, ne nyúljunk a szemünkhöz, szánkhoz sem

A harlekinkaticák tömeges rajzása csak a fagyok beálltával ér véget. Addig kell nekik olyan helyre bújni, ahol átvészeli a telet.

►► KÉRJÜK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!