Valami olyan történt, ami mindent megváltoztatott számára.



Hosszas várakozások, kényelmetlen vizsgálati időpontok, drága kezelések, így már könnyű megérteni, hogy miért is halogatja minél tovább minden beteg az orvosi kezeléseket. De Yvonne Sklar esetében ez a halogatás szinte végzetesre sikerült.

Két hét szenvedés után, mialatt a nő szentül hitte, hogy csak influenzás, Yvonne elájult. Miután sikerült konzultálnia egy doktorral és elmondta, hogy milyen fájdalmas és intenzív köhögéses rohamai vannak, kiderült, hogy súlyos tüdőgyulladása van. Azonban hamar kiderült, hogy a tüdőgyulladás csupán a legkisebb problémája Yvonnenak. A vérteszt eredményei alapján, a fertőzés szétterjedt Yvonne egész vérrendszerében, ami teljességgel sokkolta a nőt.

„Ha a tüdő, a szív, a vese és az endokrin rendszer felmondja a szolgálatot és elvesztjük az irányítást felettük, onnantól kezdve körülbelül 70-80%-os a halál bekövetkeztének az esélye.” – mondta a videóban megszólaló orvos.

Az orvosok szükségesnek látták a mesterséges kóma használatát.

Mialatt Yvonne kómában volt az egész családja és barátai egy emberként szurkoltak és imádkoztak érte, minden egyes percben. És Yvonne életének ezen szakaszán történt valami olyan dolog, ami megváltoztatott számára mindent.

Yvonne szerint, a kóma ideje alatt a Mennybe látogatott, ahonnan Jézus üzenetével tért vissza.

„Emlékszem, hogy miután kiszálltam a testemből, egy gyönyörűséges mezőn találtam magam. Virágok pompáztak mindenhol. Nincsenek szavak arra, hogy milyen volt Jézus közelében lenni (…)”

A nő azt állítja, hogy egy különleges feladatot is kapott Jézustól: „Azt akarom, hogy beszélj az embereknek mindenről, amit itt láttál, és mindenről, amit mutattam neked. Akarom, hogy mesélj nekik a szeretetemről és a megbocsájtásról.”

Yvonne túlélte az életveszélyes élményt és az alábbi videóban megosztja tapasztalatait. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!