A mostohaapa elég kemény időszak elébe nézett, amikor élettársa lánya házasodni készült. Előtte még csak nem is sejtette, hogy az esküvő mekkora fordulópont lesz az életébe, hogy ezen a szent napon fog minden kiderülni, és az egész életük a feje tetejére állni. A történetét a férfi maga mesélte el, és osztotta meg az interneten, hogy mások is tanulhassanak belőle, de azt nem sejtette, hogy ennyien megosztják és kommentelik az alábbi írást.
„A mostohalányom augusztus 3-ára tervezte az esküvőjét. A felkészülés felemésztette az ő és anyukája idejének nagy részét. Az anyukával 10 évet éltünk együtt, de sosem házasodtunk össze.
A mostohalányom tavaly decemberben végzett az egyetemmel. A tanulmányait végig én fizettem, mivel munkája nincsen. Mindig is velünk élt, nálam lakott az anyukájával. Vettem neki egy kocsit, hogy könnyebben tudjon iskolába járni, és most én fizettem az esküvőt is. Nem mintha nem tettem volna szívesen.
Az igazi apukája alkalmanként felbukkant, hogy ismét olyan ígéreteket tegyen, amiket aztán nem tart be és összetörje a szívét, majd megint továbbálljon. A mostohalányom mégis nagyon szerette. Anyagilag persze egy fillérrel sem járult hozzá a lánya életéhez, még csak gyermektartást sem fizetett. Igaz ez az élettársam hibája is, mert így állapodtak meg.
Az esküvőre 250 ember fért be, ennyi vendégre fizettem mindent, ennyi volt a hely kapacitása. Adtam nekik egy listát 20 emberről, akiket meg akartam hívni. Azt mondták, hogy nem probléma, és gondoskodnak róla. Szóval megmondtam ezeknek az embereknek, hogy fognak kapni egy meghívót, és tegyék magukat szabaddá erre a napra. Szombaton összefutottam az egyik barátommal ezek közül a golfpályán, és megkérdeztem, hogy jönni fog-e. Ő azt felelte, hogy nem hívták meg. Kapott egy értesítést, hogy pár házasodik, azonban meghívó sosem érkezett. Az értesítés nála volt a kocsiban, úgyhogy megmutatta. Valóban csak egy közlemény volt, és a nevem sem volt rajta sehol. A mostohalányom apja neve igen, az anyja neve is, csak az enyém nem.
Ez egy elég komoly vitához vezetett a barátnőmmel, mert kiderült, hogy a 20 barátom közül egy sem került be a meghívottak közé, mert a 250 ember „túl szűkös”. Dühös voltam, de nem sokat tehettem, mert a fontos emberek az életemben már meg voltak sértve. Azt mondta a barátnőm, hogy ha pár ember vendég nem tud eljönni, akkor talán be tudnak zsúfolni valakit az én barátaim közül is. A véleményem szerint ez volt az utolsó és legnagyobb pofon, amit kaphattam. Nagyon megalázónak éreztem az egészet.
Tegnap összeültünk egy ebédre a mostohalányom leendő férjének családjával, plusz egy meglepetés vendéggel, az „igazi apukával”. Ezt az alkalmat választotta a mostohalányom, hogy bejelentse a „nagyszerű” hírt, hogy az apukájának sikerült megoldania, hogy ott legyen az esküvőn, így nem kell, hogy én kísérjem az oltárhoz. Aztán mindenki ezt éljenezte.
Nem tudom, hogy életemben éreztem-e ennyire idegesnek és megalázottnak magam. Nem tudtam, hogy sírjak-e, vagy kezdjek el mindent ütni, amit érek. Amikor már úgy éreztem, hogy képes vagyok beszélni, felálltam, és megkocogtattam a poharamat, hogy mondjak egy tósztot. Nem emlékszem pontosan, hogy mit mondtam, de a lényege ez volt:
Nagy örömömre szolgált, hogy 10 éven keresztül részese lehettem ennek a családnak. Életemnek ezen a pontján, úgy érzem el kell mondanom, hogy köszönettel tartozom a menyasszonynak és vőlegénynek, hogy felnyitották a szememet egy nagyon fontos dolog előtt. Ekkor mindenki magabiztos mosolyokat váltott egymással, én meg folytattam. Megmutatták, hogy a helyem ebben a családban nem az, mit valaha gondoltam, és reméltem. Ekkor leolvadtak a mosolyok az arcokról. Úgy tekintettem magamra, mint egy keresztapára, akit megbecsülnek, és mindig segít, ha beüt a krach. De már tudom, hogy mindig is csak egy ATM voltam, akihez csak akkor lép az ember, ha pénzt akar felvenni. Mivel leváltottak a vendéglátó szerepkörből a meghívón és a ceremónián is, úgy érzem nem ildomos, hogy én fizessem az egészet, szóval ezt a terhet és megbecsülést át is adom az apukának, aki az igazi vendéglátó. Ha azt akarod, hogy ő legyen rajta a meghívón, ő vezessen az oltáron, és ő üljön a főasztalnál, akkor ő is fizetheti az egészet! Szóval éljen az ifjú pár és a választásuk! Most pedig mindenki távozhat!
Önző lennék, hogy nem fizetek ki sok 100 ezer forintot arra az esküvőre, ahova egy embert sem hívhatok meg, és aminek egyáltalán nem vagyok része? Elegem van ebből az egészből. A mostohalányomból és az anyjából is! Még aznap átvezettem a pénzem a közös számlánkról. Azt tudni kell, hogy amióta velem él, azóta nem dolgozott egy napot sem. Felhívtam mindenkit, akiknek előleget adtam, hogy lemondom a foglalásaimat. A pénz egy részét visszakaptam.
Mint megtudtam, a volt élettársam, egy csekket akart írni magának a közös számláról, de elkésett vele. Mindkettőjüket kiraktam. Amennyire én tudom, a vőlegényhez költöztek és az ő szüleitől próbálnak meg pénzt kérni, hogy megtarthassák az esküvőt. Hogy ezután mi történt, és mi fog, az nem is érdekel.”
Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!
