Mielőtt lázcsillapítóhoz nyúlnál, próbáld ki ezeket a módszereket.



A láz természetes reakció a szervezet részéről, ami hozzájárul ahhoz, hogy az immunrendszer hatásosabban tudjon küzdeni a kórokozókkal. Ám sok szülő számára nagyon ijesztő, ha gyermeke lázas.

Mielőtt lázcsillapítóhoz nyúlnál, próbáld ki ezeket a módszereket, amivel lejjebb viheted a test hőmérsékletét.

1. Reszelt burgonya

Mossuk meg a burgonyát, hámozzuk meg, majd reszeljük le, tegyük a gyerek zoknijába, és úgy húzzuk fel azt a lábára.

2. Hideg vizes borogatás

Egy tiszta törülközőt, vagy zsebkendőt nedvesítsünk be hideg vízzel, és azt tegyük a kis beteg homlokára.

3. Hűvös vizű fürdő

Enyhén langyos vízbe fürdessük le a gyereket. A felhevült test miatt a vízcseppek elpárolognak a bőr felszínéről, aminek hűtő hatása lesz. Teljesen hideg vizet semmiképp sem használjunk, mert hidegrázást kaphat a gyermek, és ennek hatására akár nőhet is láza.

4. Adjunk sok folyadékot

A folyadék pótlása elengedhetetlen, ha valaki lázzal küzd, hiszen ilyenkor a szervezet nagyon sok vizet veszít. Mértékkel fagylalt és joghurt is adható, amely hűti a szervezetet.

5. Ne öltöztessük melegen

Láz esetén engedni kell a hőt távozni, ezért nem szabad a gyereket vastagon öltöztetni, inkább adjunk rá vékonyabb ruhát. Ha fázik, inkább bújjon be egy takaró alá.

6. Hűvös szoba

Érdemes a beteg szobáját kissé hűvösen tartani, ha meg a szabadban tartózkodik, akkor semmiképp ne a napon legyen, hanem maradjon az árnyékban.

Ha két nap múlva sem csillapodik a láz, azonnal orvoshoz kell fordulni.

►► 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!