Tanuljunk a japán nőktől: csak 3 %-os az elhízás, és az átlagéletkoruk jóval 80 felett van.



A japán nők nem túlsúlyosak 40 év fölött, és nem is öregszenek olyan hamar, mint például az európaiak. Tehát minden okunk megvan arra, hogy „lemásoljuk” legalább egy részét a táplálkozási szokásaiknak, és megtanuljunk egészségesen élni. Ha ezt megtesszük, sokkal energikusabbak leszünk, szépen fogunk megöregedni, és hosszabb lesz az életünk.

Japánban a nőknél az elhízás aránya mindössze 2,9 százalékos (az amerikai 35 százalékhoz képest), az átlagéletkor pedig 85 évre tehető

A 3 NAPOS JAPÁN DIÉTA

Amennyiben mindössze 3 kilótól szabadulnál meg 3 nap alatt, akkor belevághatsz ebbe a rövidtávú fogyókúrába. Bár a gyors súlyvesztés nem ajánlott, mivel fennáll a jojo effektus, ez a rizs-alapú étkezési rend egyáltalán nem fenyegeti az egészségedet.

A kúra első napja Rizsnap. Főzz meg 250 gramm rizst, ha lehet feketét, vöröset vagy barnát. Az lenne a legjobb, ha só nélkül főznéd, fogyasztanád, és semmi mást nem eszel ezen kívül.

A második nap a Hal napja. Ekkor kizárólag halat fogyassz némi citrommal. 500 gramm halhús megengedett, grillen vagy sütőben megkészítve, köret és só nélkül, magában.

A harmadik nap újra Rizsnap, pontosan úgy, mint az első napon. 

Ahhoz, hogy ne szedd vissza a következő napokban azt, amit eddig leadtál, érdemes a továbbiakban is egészségesen és természetesen étkezned. Kevesebb kalóriát vigyél be, mint amennyit elégetsz, és mozogj.

A japán életmód sok táplálkozási szakértőnek adott ihletet, éppen ezért többféle verziója ismert. Kötelező a napi 2 liter víz fogyasztása. Az étkezések között csak vizet, teát vagy kávét ihatsz. Itt nem létezik tízórai, uzsonna, nasi vagy falatozás. És ha lehet, ints búcsút az alábbiaknak: alkohol, fehér kenyér, lisztes termékek, cukor, só. 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!