Míg ők aludtak, a tolvajok vittek amit tudtak.



Egy családi nyaralásból hazaérve Kóbor Jánosék ledobták a bőröndöket, és lefeküdtek aludni. Fáradtak voltak, ezért felejtették el bekapcsolni a riasztót. Ez hatalmas hiba volt, ugyanis egy betörő rögtön ki is használta a biztonsági rést: felfeszítette a teraszajtót, és bejutott a családi házba. 

„Az igazság az, hogy csak magamat okolhatom a történtekért... Hajnali három óra körül értünk haza a családi nyaralásból, miután ledobáltuk a bőröndjeinket, hullafáradtan dőltünk be az ágyba. Soha nem felejtjük el éjszakára is bekapcsolni riasztót, de most valahogy mégis így történt és tessék: meg is lett az eredménye' - mondta Kóbor János, aki tudja, hogy nagy veszélyben voltak. 'Azt hiszem, nem lehetett bent túl sokáig, hiszen a készpénzt viszonylag elöl hagytuk. Nem szeretném számszerűsíteni, maradjunk annyiban, hogy komolyabb összegről van szó. De ezt sajnálom a legkevésbé. Vérfagyasztó belegondolni is, hogy az illető ott állhatott a kislányunk ágya mellett. Mi lett volna, ha Léna felébred, és meglátja az idegent? Tulajdonképpen nagy veszélyben voltunk, és csak a szerencsénknek köszönhetjük, hogy a betörő megelégedett a készpénzzel. Azt a rémületet, amit reggel ébredés után átéltünk, még az ellenségemnek sem kívánom' - mondta a zenész, aki többet nem fog nagy összegű készpénzt tartani otthonában. Forrás: life

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!