Nem kell állandóan seprűnek és törlőrongynak a kezedben lennie ahhoz, hogy kívül-belül csillogjon a lakásod.



Nem kell állandóan seprűnek és törlőrongynak a kezedben lennie ahhoz, hogy kívül-belül csillogjon a lakásod.

Lesd el ezt az 5 praktikát azoktól, akik 'okosan' takarítanak.

1. Tudják, mi a különbség a rend és a tisztaság között.

Egy ház lehet tiszta, ha a padló fényesre van mosva, a bútorok ki vannak tisztítva és a fürdőszoba is csillog-villog. De ha a ruhák szanaszét hevernek, nincs beágyazva, és egy halom játék foglalja el a helyet a szőnyegen, ez a kép nem éppen egy rendben tartott otthonra utal. Inkább legyen nagyjából rend a házban, még ha néhol elő is fordul egy kis por a polcon vagy morzsa a padlón, minthogy tiszta legyen minden, csak éppen a szétszórt holmiktól nem lehet ezt látni.

2. A takarítás nekik egy napi rutin

Már vannak bevált szokásaik, hogyan tartsák tisztán a lakást. Reggel például rögtön beágyaznak, este berakják a szennyestartóba a használt ruhákat, a nem használtakat pedig a szekrénybe, rögtön kiteregetnek, amikor megáll a mosógép. Ez nem azt jelenti, hogy egész nap takarítanak, csak mindent elvégeznek akkor, amikor éppen van rá idejük, illetve amikor az alkalom adja magát.

3. Takarítanak menet közben

Az előző ponthoz hasonlóan már ezek az emberek már gyakorlottak abban, hogyan és mikor végezzék el az egyes munkákat, hogy ne sűrűsödjenek össze. Vacsora után például rögtön elmosogatnak, leöblítik a mosdókagylót fogmosás után, összeszedik a morzsákat az asztalról a délutáni uzsonna közben, stb. Így miközben az aktuális tevékenységük előtt/közben/után takarítanak, nem hagynak maguk után munkát későbbre.

4. Nem élnek gyűjtögető életmódot

Nehéz rendben tartani egy házat, ha a lakóknak rengeteg holmijuk van, pláne akkor, ha ezeknek a cuccoknak nincs elég hely. A rendszerető emberek viszont nem halmoznak fel sok mindent és nem tartanak otthon felesleges dolgokat.

5. Van egy 'szemetesfiókjuk'

Persze senki sem tökéletes, így még a legrendmániásabb embereknek is van egy olyan szekrényük vagy fiókjuk, amibe olyan tárgyak kerülnek, amelyeket nem használnak nap, mint nap, de nem is akarják kidobni őket. De akkor is belekerülhetnek a cuccok, ha váratlan vendég érkezik és már nincs idő megtalálni a helyét.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!