Több ezer betöltetlen állás! Igazi hiányszakma, pedig évek óta lehet tudni, hogy óriási kereslet lesz irántuk!



Óriási hiány van informatikusokból! Legalább 20 ezer ilyen állás betöltetlen jelenleg Magyarországon! A probléma oka az oktatási rendszer hibáiból ered. Az informatikai szakokra jelentkezők száma 2001 és 2014 között kétharmadára csökkent (2001-ben 15 ezer, 2014-ben 10 ezer!).
Az első helyre jelentkező összes felvételizőknek mintegy 6-8 százaléka választja az informatikát. Délkelet-Ázsiában mintegy 80 százalék ez az arány!! Ráadásul óriási a lemorzsolódás, a hallgatók több mint fele elhagyja a szakot a második évfolyamon. A magas iskolai lemorzsolódáshoz az is hozzájárul, hogy a tananyag és az egyetemi eszközállomány elavult, hiszen 2011 óta eszközbeszerzési tilalom van érvényben.

Jellemző, hogy a cégek egymás elől vadásszák le nemcsak a tapasztalt szakembereket, de már a friss diplomás kezdőkért is sorban állnak. Sőt ösztöndíjjal segítik a hallgatót, ha aláírja a szerződést majdani munkáltatójával. 

A szoftverfejlesztőknél már a kezdő pozícióban bruttó 400 ezer forint körül alakulnak a bérek, de a vezető állásokban akár havi 1 milliót is lehet keresni.
A magas fizetések és a jó elhelyezkedési esélyek ellenére a fiatalokat nem vonzza az informatikai pálya. 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!