Nagyjából ennyi a vélt és valós infláció közötti különbség…



Jövőre éves szinten 25 000 forinttal lesz kevesebb a nyugdíjemelés az infláció által indokoltnál!
A megalázó 0,9%-os nyugdíjemeléssel 66 milliárd forintot tagad meg a nyugdíjasoktól a kormány. Az időseknek a differenciált nyugdíjemelés lenne a megoldás.

Az átlagnyugdíjasoknál a januári 0,9%-os emelés alig több mint ezer forintot jelent, miközben a tényleges, 2,6%-os inflációnak megfelelő emelés legalább háromezer forint lenne. Annak ellenére, hogy többlet halmozódott fel a nyugdíjkasszában, és a költségvetési hiány is kisebb a vártnál, a kormány mégis visszatartja az idős embereknek járó nagyjából 66 milliárd forintot.
Több tízezer nyugdíjas van, akinek a jövedelme az 50 ezer forintot sem éri el, és 1,3 millióan vannak azok, akinek a járandósága 100 ezer forint alatt van!

Az új rendelet szerint januártól csak az idén tavasszal elfogadott költségvetési törvényben meghatározott mértékkel, azaz most 0,9 százalékkal növekszik a havi nyugellátás összege, mivel a tavasszal elfogadott költségvetésben a kormány túl optimistán, 0,9%-os inflációval számolt, amit már a Nemzeti Bank is 2,3 százaléknak jelez.
A mostani lesz a rendszerváltás utáni legalacsonyabb nyugdíjemelés, ami sokakat felháborít, és elfogadhatatlannak tartják, hogy 8 hónappal korábban döntenek erről, miközben lehetetlen számolni a hátralévő hónapok valós gazdasági folyamataival.

Nyugdíjas szervezetek azt is kérik, hogy ne egységes legyen a nyugdíjemelés, hanem az országos átlagnyugdíjra jutó emelést kapja mindenki forintosítva, függetlenül a meglévő járandóságának nagyságától.
A kormány ezzel nem ért egyet, mert szerintük az ellátás összege arányos az aktív évek alatt befizetett összeggel, és a rendszer ezt a korrekciót nem bírná el. A statisztikai hivatal adataira hivatkozva azt is cáfolták, hogy a nyugdíjak nem őrzik meg reálértéküket, mert öt év alatt 8,4 százalékos volt az emelkedés.

Ezzel szemben a nyugdíjasok szerint az öregségi nyugdíjak kétharmadánál csökkent a reálérték, amin a százalékos „egyenemelés” nem változtat. A statisztikák pedig torz képet mutatnak amiatt, hogy a nagyon magas nyugdíjat kapók ugyanúgy az átlaginflációval számolt emelést kapják, mint azok, akik csak átlag alatti nyugdíjat kapnak.

 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!