TÁJÉKOZÓDJON, mert sokan csak azért nem kapták meg, mert nem igényelték! Ha szerepel a listán Ön is megkapja a támogatást!



MOST 352 EZER FORINT TÁMOGATÁST KAPHAT KÉSZPÉNZBEN EGYETLEN IGAZOLÁSSAL! SŐT VAN AKINEK IGAZOLÁS NÉLKÜL IS JÁR! SZÁZEZREKET KERESHET, HA IGÉNYLI EZT AZ ELLÁTÁST!
NAGYON SOK EMBERNEK JÁR, DE NEM TUDNAK RÓLA, PEDIG CSAK EGY IGAZOLÁS KELL HOZZÁ!

Egy nagyon régóta létező lehetőségre kedvezményre szeretnénk felhívni a figyelmet, ami minden évben sok sok embernek jelent sok tízezer forint plusz jövedelmet! Sajnos még mindig nagyon kevesen vannak, akik tudnak a lehetőségről, ezért nem is igénylik, pedig járna nekik az évi közel 80 ezer forintos támogatás!

A betegségeket, amiért igényelhető a pénz egy kormányrendelet tartalmazza. Több, mint 700 betegség után jár a plusz pénz! Ha megtalálja  a listán az Ön betegségét, akkor azonnal igényelje a kedvezményt! NE MARADJON LE RÓLA, mer havi pár ezer forint plusz pénz mindenkinek jól jön.

HOGYAN IGÉNYELHETEM?

A jogszerű igényléshez csupán a betegség fennállásáról kiállított orvosi igazolást kell beszereznie, melyet a munkáltatójának nem kell bemutatnia.

VAN, AKINEK ORVOSI IGAZOLÁS NÉLKÜL IS JÁR!

orvosi igazolás nélkül veheti igénybe a személyi kedvezményt az, aki rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesül. Az ideiglenes igazolásokat évente kell beszerezni, a végleges állapotot nem kell újra igazoltatni.

MEKKORA ÖSSZEGRŐL VAN SZÓ?

Ez a kedvezmény Önnek 2017-ben havonta 6.375,-Ft-ot jelent, vagyis minden hónapban ezentúl ennyivel több nettó fizetést kap! Ha kicsit utánaszámol, akkor ez egy év alatt 76.500 forint plusz fizetést jelent, ami sajnos a mai viszonyok között majdnem egy 13. havi fizetés!

Nézze a BNO kódját! – pénz lehet benne! Lényegesen többen vehetnék igénybe a súlyosan fogyatékosok adókedvezményt, mint ahányan ezt az elnevezésből gondolnák

EDDIG NEM VETTE IGÉNYBE  A LEHETŐSÉGET PEDIG JÁRT VOLNA? SEMMI GOND! 5 ÉVRE VISSZAMENŐLEG IGÉNYELHETI! Ebben az esetben nagy összeg üti a markát, mutatjuk pontosan mekkora!

Év Minimálbér (Ft) Személyi kedvezmény havi összege (Ft) Személyi kedvezmény éves összege (Ft) 2011 78 000 3 900 46 800 2012 93 000 4 650 55 800 2013 98 000 4 900 58 800 2014 101 500 5 075 60 900 2015 105 000 5 250 63 000 2016 111 000 5 550 66 600 Összesen: 351 900

HOGYAN IGÉNYELHETEM VISSZAMENŐLEG? Adóbevallás önellenőrzéssel.

335/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevétele szempontjából súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekről.

1. Hallási fogyatékos

H90 Vezetéses típusú és idegi eredetű hallásvesztés

H900 Kétoldali vezetéses hallásvesztés

H902 Vezetéses hallásvesztés, k.m.n.

H903 Kétoldali idegi hallásvesztés

H905 Idegi hallásvesztés k.m.n.

H906 Kétoldali, kevert típusú hallásvesztés

H908 Kevert típusú hallásvesztés, k.m.n.

H91 Egyéb hallásvesztés

H910 Ototoxikus hallásvesztés

H911 Időskori nagyothallás

H912 Idiopathiás, hirtelen bekövetkezett hallásvesztés

H913 Süketnémaság, m.n.o.

H918 Egyéb hallásvesztés

H919 Hallásvesztés k.m.n.

2. Mentális és

F71 Közepes mentális retardáció

viselkedészavarok

F710 Közepes mentális retardáció enyhe viselkedésromlással

F711 Közepes mentális retardáció markáns viselkedésromlással

F718 Közepes mentális retardáció egyéb viselkedésromlással

F719 Közepes mentális retardáció viselkedésromlás nélkül

F72 Súlyos mentális retardáció

F720 Súlyos mentális retardáció enyhe viselkedésromlással

F721 Súlyos mentális retardáció markáns viselkedésromlással

F728 Súlyos mentális retardáció egyéb viselkedésromlással

F729 Súlyos mentális retardáció viselkedésromlás nélkül

F73 Igen súlyos mentális retardáció

F730 Igen súlyos mentális retardáció enyhe viselkedésromlással

F731 Igen súlyos mentális retardáció markáns viselkedésromlással

F738 Igen súlyos mentális retardáció egyéb viselkedésromlással

F739 Igen súlyos mentális retardáció viselkedésromlás nélkül

3. Látási fogyatékos

H54 Vakság és csökkentlátás

H540 Vakság mindkét szemen

H541 Egyik szem vaksága, csökkentlátás a másik szemen

H542 Csökkentlátás mindkét szemen

H543 Nem osztályozott látásvesztés mindkét szemen


4. Mozgásszervi fogyatékos2

A végtag (végtagok) hiánya,

Z891 Kéz és csukló szerzett hiánya, csonkoltsága, művégtag

Z892 Mindkét felső végtag szerzett hiánya csukló felett használatával is, egy vagy

Z893 Mindkét felső végtag szerzett hiánya

több végtag nagyízületi

Z894 Láb és boka szerzett hiánya merevséggel járó

Z895 Lábszár szerzett hiánya (térdben vagy térd alatt) elváltozásai

Z896 Lábszár szerzett hiánya (térd felett)

Z897 Mindkét alsó végtag vagy részének szerzett hiánya (kivéve az öregujjakat)

Z898 Felső és alsó végtag szerzett hiánya

Z899 Végtag szerzett hiánya

Q710 A felső végtag(-ok) veleszületett teljes hiánya

Q711 A felkar és alkar veleszületett hiánya, a kéz meglétével

Q712 Mindkét alkar és kéz veleszületett hiánya

Q71 Kéz és ujj(-ak) veleszületett hiánya

Q720 Az alsó végtag(-ok) veleszületett teljes hiánya

Q721 A comb és lábszár veleszülettt hiánya, a lábfej meglétével

Q722 Mindkét lábszár és láb veleszületett hiánya

Q723 A láb és lábujj(-ak) veleszületett hiánya

M245 Ízületi kontraktúra

M246 Ízületi ankylosis

M256 Ízületi merevség, m.n.o.

A járást súlyosan korlátozó

M45 Spondylitis ankylopoetica

deformitással és merevséggel

M081 Fiatalkori spondylitis ankylopoetica

járó M. Bechterew,

M87 Csontelhalás

combcsontfejelhalás, álízület

M841 Össze nem forrt csonttörés [álízület]

M960 Álízület fúzió vagy arthrodesis után

Krónikus polyarthritis a

M064 Gyulladásos polyarthropathia

végtagízületekben

M068 Egyéb, meghatározott rheumatoid arthritis

nagyfokú deformitással,

M069 Rheumatoid arthritis k.m.n.

következményes

M07 Psoriasisos és enteropathiás arthropathiák

merevséggel, izomatrofiával

M070 Distalis interphalangeális ízületet érintő arthropathia psoriatica (L40.5 )

M071 Arthritis mutilans (L40.5 )

M072 Spondylitis psoriatica (L40.5 )

M073 Egyéb psoriasisos arthropathiák (L40.5 )

M074 Arthropathia Crohn-betegségben [enteritis regionalis] (K50.- )

M075 Arthropathia colitis ulcerosában (K51.- )

M076 Egyéb enteropathiás arthropathiák

M080 Fiatalkori reumás ízületi gyulladás

M082 Szisztémás kezdetű juvenilis arthritis

M083 Fiatalkori szeronegatív polyarthritis

M084 Kevés ízületet érintő fiatalkori ízületi gyulladás

M088 Egyéb fiatalkori ízületi gyulladás

M089 Fiatalkori ízületi gyulladás, k.m.n.

M09 Fiatalkori ízületi gyulladás máshova osztályozott betegségekben

M090 Fiatalkori ízületi gyulladás psoriasisban (L40.5 )

M091 Fiatalkori ízületi gyulladás Crohn-betegségben [regionális enteritis] (K50.- )

M092 Fiatalkori ízületi gyulladás colitis ulcerosában (K51.- )

M098 Fiatalkori ízületi gyulladás egyéb, máshova osztályozott betegségekben

M625 Izomtömegvesztés és atrophia, m.n.o.

Elzáródást okozó

I731 Thromboangiitis obliterans [Buerger]

obliteráló) érbetegségek

I74 Artériás embólia és thrombosis

I740 A hasi aorta embóliája és rögösödése

I741 Az aorta egyéb és nem megjelölt részeinek embóliája és rögösödése

I742 A felső végtag ütőereinek embóliája és rögösödése

I743 Az alsó végtag ütőereinek embóliája és rögösödése

I744 Végtagi ütőerek k.m.n. embóliája és rögösödése

I745 Az art. iliaca embóliája és rögösödése

I748 Egyéb ütőerek embóliája és rögösödése

I749 K.m.n. ütőér embóliája és rögösödése

Többszörös torpid ulcus

I830 Az alsó végtagok visszértágulatai fekéllyel

crurisszal járó

I832 Az alsó végtagok visszértágulata, fekéllyel és gyulladással

postthromboticus syndroma

I870 Visszérgyulladás utáni tünetegyüttes

Hemofília, a járást súlyosan korlátozó nagy ízületi merevséggel

M362 Haemophiliás arthropathia

A központi vagy perifériás

G80 Csecsemőkori agyi bénulás

idegrendszer sérülése,

G800 Spasticus agyi bénulás

megbetegedése

G801 Spasticus kétoldali bénulás

következtében az egyik alsó

G802 Csecsemőkori féloldali bénulás

végtagra terjedő plegia vagy

G803 Dyskineticus agyi bénulás

több végtagra terjedő súlyos

G804 Ataxiás agyi bénulás

paresis, illetve plegia

G808 Egyéb csecsemőkori agyi bénulás

G809 Csecsemőkori agyi bénulás k.m.n.

G81 Féloldali bénulás (hemiplegia)

G810 Féloldali petyhüdt bénulás

G811 Féloldali spasticus bénulás

G819 Féloldali bénulás k.m.n.

G82 Kétoldali alsó végtag bénulás (paraplegia) és tetraplegia

G820 Petyhüdt paraplegia

G821 Spasticus paraplegia

G822 Paraplegia k.m.n.

G823 Petyhüdt tetraplegia

G824 Spasticus tetraplegia

G825 Tetraplegia k.m.n.

G83 Egyéb bénulásos szindrómák

G830 Felső végtag kétoldali bénulása

G831 Az egyik alsó végtag bénulása

G832 Az egyik felső végtag bénulása

G833 Egy végtag bénulása k.m.n.

G834 Cauda equina szindróma

G838 Egyéb meghatározott bénulásos szindrómák

G839 Bénulásos szindróma k.m.n.

Előrehaladott deformitással

G35 Sclerosis multiplex

járó rendszerbetegségek

G710 Izom dystrophia

G12 Gerincvelői izomsorvadás és rokon szindrómák

G120 Csecsemőkori gerincvelői izomsorvadás I. típus [Werdnig-Hoffmann]

G121 Egyéb öröklödő gerincvelői izomsorvadás

G122 Mozgató neuron megbetegedés

G128 Egyéb gerincvelői izomsorvadások és rokon szindrómák

G129 Gerincvelői izomsorvadás k.m.n.

M363 Arthropathia egyéb haematologiai rendellenességekben (D50-D76 )

M364 Arthropathia máshová osztályozott túlérzékenységi reakciókban

M368 A kötőszövet szisztémás rendellenességei máshová osztályozott, egyéb betegségekben

Az alsó végtag (végtagok)

C40 A végtagok csontjának és ízületi porcának rosszindulatú daganata

csontjainak vagy a csigolyáknak olyan körülírt elváltozásai, amelyek spontán törés vagy súlyos idegrendszeri sérülés (bénulás) közvetlen veszélyével járnak

C412 Gerinc rosszindulatú daganata

5. Pervazív fejlődési zavarok

F84Pervazív fejlődési zavarok

F840 Gyerekkori autizmus (autismus infantilis)

F841 Atípusos autizmus

F842 Rett szindróma

F843 Egyéb gyerekkori dezintegratív zavar

F844 Mentális retardációval és sztereotip mozgászavarral társuló túlzott aktivitás

F845 Asperger szindróma

F848 Egyéb pervazív (átható) fejlődési zavar

F849 Nem meghatározott pervazív (átható) fejlődési zavar

6. Schizophrenia,

F20 Schizophrenia

schizotypiás és

F200 Paranoid schizophrenia

paranoid zavarok

F201 Hebephrenia

F202 Kataton schizophrenia

F203 Nem differenciálható (differenciálhatatlan) schizophrenia

F204 Schizophrenia utáni depresszió

F205 Reziduális schizophrenia

F206 Schizophrenia simplex (Egyszerű schizophrenia)

F208 Egyéb schizophrenia

F209 Nem meghatározott schizophrenia

F21 Schizotypiás rendellenesség

F22 Perzisztens delusionalis rendellenességek

F220 Paranoia (Deluzív zavar)

F228 Egyéb perzisztáló (tartós) paranoid (deluzív) zavar

F229 Nem meghatározott perzisztáló (tartós) paranoid (deluzív) zavar

F23 Akut és átmeneti pszichotikus rendellenességek

F230 Akut polimorf pszichotikus zavar (schizophrenia tünetei nélkül)

F231 Akut polimorf pszichotikus zavar schizophrenia tüneteivel

F232 Akut schizophreniform pszichózis (pszichotikus zavar)

F233 Egyéb akut döntően paranoid (deluzív) pszichotikus zavar

F238 Egyéb akut és átmeneti pszichotikus zavar

F239 Nem meghatározott akut és átmeneti pszichotikus zavar

F24 Indukált delusionalis rendellenességek

F25 Schizoaffektív rendellenességek

F250 Schizoaffektív zavar mániás típusa

F251 Schizoaffektív zavar depressziós típusa

F252 Schizoaffektív zavar kevert típusa

F258 Egyéb schizoaffektív zavar

F259 Nem meghatározott schizoaffektív zavar

F28 Egyéb nem organikus pszichotikus rendellenességek

F29 Nem organikus pszichózis k.m.n.


7. Daganatos betegségek közül:

A vérképzőrendszer

C81 Hodgkin kór

rosszindulatú betegségében

C810 Nyiroksejt túlsúly

szenvedő

C811 Nodularis sclerosis

C812 Kevert sejtesség

C813 Nyiroksejtes kimerülés

C817 Hodgkin-kór egyéb formája

C819 Hodgkin kór, k.m.n.

C82 Follicularis [nodularis] non-Hodgkin lymphoma

C820 Osztodó kis sejtes, follicularis

C821 Kevert hasított kis sejtes és nagy sejtes, follicularis

C822 Nagy sejtes, follicularis

C827 A follicularis non-Hodgkin lymphoma egyéb típusai

C829 Follicularis non-Hodgkin lymphoma, k.m.n.

C83 Diffúz non-Hodgkin lymphoma

C830 Kis sejtes (diffúz)

C831 Hasított kis sejtes (diffúz)

C832 Kevert kis és óriás sejtes (diffúz)

C833 Nagy sejtes (diffúz)

C834 Immunoloblastos (diffúz)

C835 Lymphoblastos (diffúz)

C836 Differenciálatlan (diffúz)

C837 Burkitt-lymphoma

C838 A diffúz non-Hodgkin lymphoma egyéb típusai

C839 Diffúz non-Hodgkin lymphoma, k.m.n.

C84 Perifériás és cutan T-sejtes lymphomák

C840 Mycosis fungoides

C841 Sézary-kór

C842 T-zónás lymphoma

C843 Lymphoepitheliális lymphoma

C844 Perifériás T-sejtes lymphoma

C845 Egyéb és meghatározatlan T-sejtes lymphomák

C85 A non-Hodgkin lymphoma egyéb és k.m.n. típusai (200.202)

C850 Lymphosarcoma

C851 B-sejtes lymphoma, k.m.n.

C857 A non-Hodgkin lymphoma egyéb meghatározott típusai

C859 Non-Hodgkin lymphoma k.m.n.

C88 Rosszindulatú immumoproliferatív betegségek

C880 Waldenström macroglobulinaemia

C881 Alfa nehézlánc-betegség

C882 Gamma nehézlánc-betegség

C883 Immunoproliferatív vékonybél betegség

C887 Egyéb rosszindulatú immunoproliferatív betegségek

C889 Rosszindulatú immunoproliferatív betegség k.m.n.

C90 Myeloma multiplex és plasmasejtes rosszindulatú daganatok

C900 Myeloma multiplex

C901 Plasmasejtes leukaemia

C902 Plasmocytoma, extramedullaris

C91 Lymphoid leukaemia

C910 Heveny lymphoblastos leukaemia

C911 Krónikus lymphocytás leukaemia

C912 Subacut lymphocytás leukaemia

C913 Prolymphocytás leukaemia

C914 Szőrös-sejtes leukaemia

C915 Felnőttkori T-sejtes leukaemia

C917 Egyéb lymphoid leukaemia

C919 Lympoid leukaemia, k.m.n.

C92 Myeloid leukaemia

C920 Akut myeloid leukaemia

C921 Krónikus myeloid leukaemia

C922 Subacut myeloid leukaemia

C923 Myeloid sarcoma

C924 Acut promyelocytás leukaemia

C925 Acut myelomonocytás leukaemia

C927 Egyéb myeloid leukaemia

C929 Myeloid leukaemia k.m.n.

C93 Monocytás leukaemia

C930 Acut monocytás leukaemia

C931 Krónikus monocytás leukaemia

C932 Subacut monocytás leukaemia

C937 Egyéb monocytás leukaemia

C939 Monocytás leukaemia, k.m.n.

C94 Egyéb meghatározott sejttípusú leukaemia

C940 Acut erythraemia és erythroleukaemia

C941 Krónikus erythraemia

C942 Akut megakaryoblastos leukaemia

C943 Hízósejtes leukaemia

C944 Acut panmyelosis

C945 Acut myelofibrosis

C947 Egyéb meghatározott leukaemiák

C95 Meghatározatlan sejttípusú leukaemia

C950 Meghatározatlan sejttípusú akut leukaemia

C951 Meghatározatlan sejttípusú krónikus leukaemia

C952 Meghatározatlan sejttípusú subacut leukaemia

C957 Egyéb meghatározatlan sejttípusú leukaemia

C959 Leukaemia, k.m.n.

C96 A nyirok-, a vérképző- és kapcsolódó szövetek egyéb és meghatározatlan rosszindulatú daganatai

C960 Letterer-Siwe betegség

C961 Malignus histiocytosis

C962 Malignus hízósejtes daganat

C963 Valódi histiocytás lymphoma

C967 A nyirok-, vérképző- és kapcsolódó szövetek egyéb meghatározott rosszindulatú daganatai

C969 A nyirok-, vérképző- és kapcsolódó szövetek rosszindulatú daganata, k.m.n.

D45 Polycythaemia vera

D46 Myelodysplasiás szindrómák

D460 Refrakter anaemia igazoltan sideroblastok nélkül

D461 Refrakter anaemia sideroblastokkal

D462 Refrakter anaemia blast – túlsúllyal

D463 Refrakter anaemia blast – túlsúllyal, transformációval

D464 Refrakter anaemia, k.m.n.

D467 Egyéb myelodysplasiás szindrómák

D469 Myelodysplasiás szindróma, k.m.n.

D47 A nyirok-, vérképző- és kapcsolt szövetek bizonytalan és ismeretlen viselkedésű daganata

D470 Bizonytalan és ismeretlen természetű histiocytás és hízósejtes daganatok

D471 Idült myeloproliferatív betegség

D472 Monoclonalis gammopathia

D473 Essentialis (haemorrhagiás) thrombocythaemia

D477 A nyirok-, vérképző- és kapcsolt szövetek egyéb meghatározott bizonytalan és ismeretlen természetű daganatai

D479 A nyirok-, vérképző- és kapcsolt szövetek bizonytalan és ismeretlen természetű daganata, k.m.n.

Csontmetastasisban (csontmetastasisokban) szenvedő

C795 A csontok és csontvelő másodlagos rosszindulatú daganata

Agyi metastasisban (metastasisokban) szenvedő

C793 Az agy és agyburkok másodlagos rosszindulatú daganata

8. Mesterséges
Z93 Mesterséges testnyílás

testnyílással élő személy

Z930 Tracheostomával élő személy

Z931 Gastrostomával élő személy

Z932 Enterostomával élő személy

Z933 Colostomával élő személy

Z934 Egyéb művi, gyomor- vagy bélstomával élő személy

Z935 Cytostomával élő személy

Z936 Egyéb mesterséges húgyrendszeri szájadékkal élő személy

Z938 Egyéb művi stomával élő személy

Z939 K.m.n. művi stomával élő személy

9. Súlyos szervi

M30 Polyarteritis nodosa és rokon állapotok

károsodással járó

M300 Polyarteritis nodosa

immunbetegségben

M301 Polyarteritis tüdőérintettséggel [Churg-Strauss]

szenvedő

M302 Fiatalkori polyarteritis

M303 Mucocutan nyirokcsomó szindróma [Kawasaki]

M308 Polyarteritis nodosával rokon egyéb állapotok

M31 Egyéb nekrotizáló vasculopathiák

M310 Túlérzékenységi angiitisek

M311 Thromboticus microangiopathia

M312 Letális midline granuloma

M313 Wegener-féle granulomatosis

M314 Aortaív-szindróma [Takayasu]

M315 Óriássejtes artheritis polymyalgia rheumaticával

M316 Egyéb óriássejtes artheritis

M318 Egyéb, meghatározott nekrotizáló vasculopathiák

M319 Nekrotizáló vasculopathia k.m.n.

M32 Szisztémás lupus erythematosus

M320 Gyógyszer kiváltotta szisztémás lupus erythematosus

M321 Szisztémás lupus erythematosus szerv és szervrendszer érintettségével

M328 Szisztémás lupus erythematosus egyéb formái

M329 Szisztémás lupus erythematosus k.m.n.

M33 Dermatopolymyositis

M330 Fiatalkori dermatomyositis

M331 Egyéb dermatomyositis

M332 Polymyositis

M339 Dermatopolymyositis k.m.n.

M34 Szisztémás sclerosis

M340 Progresszív szisztémás sclerosis

M341 CR(E)ST-szindróma

M342 Gyógyszer vagy kémiai anyag kiváltotta szisztémás sclerosis

M348 Szisztémás sclerosis egyéb formái

Szisztémás sclerosis k.m.n.

A kötőszövet egyéb szisztémás érintettsége

Sicca-szindróma [Sjögren]

Egyéb overlap-szindrómák

Behcet-kór

Polymyalgia rheumatica

Diffúz (eosinophil-sejtes) bőnyegyulladás

Multifokális fibrosclerosis

Panniculitis recidivans [Weber-Christian]

Hypermobilitas szindróma

A kötőszövet egyéb, meghatározott szisztémás érintettsége

A kötőszövet szisztémás érintettsége, k.m.n.

10. Emésztőrendszer betegségei közül:

Intestinalis malabsorptio

Intestinalis malabsorptio

Coeliakia

Trópusi sprue

Vak bélkacs (blind loop) szindróma, m.n.o.

Steatorrhoea pancreatica

Felszívódási zavar intolerancia miatt, m.n.o.

Egyéb felszívódási zavar

Posztgasztrektómiás szszindróma

Gyomorműtét utáni szindrómák

A bél felszívó felületének

Műtét utáni felszívódási zavar, m.n.o.

jelentős csökkenése (vékonybélrezekció)

Beavatkozás utáni egyéb emésztőrendszeri
rendellenességek, m.n.o.

Beavatkozás utáni emésztőszervi rendellenesség k.m.n.

Bélnyálkahártya gyulladás:

Crohn-betegség [enteritis regionalis]

Crohn-betegség

A vékonybél Crohn-betegsége

A vastagbél Crohn-betegsége

Crohn-betegség, egyéb

Crohn-betegség, k.m.n.

Colitis ulcerosa

Colitis ulcerosa

Enterocolitis ulcerosa (chronica)

Ileocolitis ulcerosa (chronica)

Proctitis ulcerosa (chronica)

Rectosigmoiditis ulcerosa (chronica)

Pseudopolyposis intestini crassi

Proctocolitis mucosa

Colitis ulcerosa egyéb

Colitis ulcerosa k.m.n.

Mukoviszcidózis

Fibrosis cystica

Fibrosis cystica tüdő-manifesztációkkal

Fibrosis cystica intestinális manifesztációkkal

Fibrosis cystica egyéb manifesztációkkal

Fibrosis cystica, k.m.n.

11. Ritka betegségek közül:

Regionális szkleroderma

Lokalizált scleroderma [morphea]

A réz-anyagcsere rendellenességei

A réz-anyagcsere rendellenességei

Huntington-kór

Huntington-kór

Öröklődő ataxia

Öröklődő ataxia

Veleszületett, non-progresszív ataxia

Korai kisagyi ataxia

Késői kezdetű kisagyi ataxia

Kisagyi ataxia károsodott DNA replikációval

Öröklődő spasticus paraplegia

Egyéb öröklődő ataxiák

Öröklődő ataxia k.m.n.

Myasthenia gravis és

Myasthenia gravis és egyéb myoneuralis rendellenességek

egyéb myoneuralis

Myasthenia gravis

rendellenességek

Toxikus myoneuralis megbetegedések

Veleszületett és fejlődési myasthenia

Egyéb meghatározott myoneuralis rendellenességek

Myoneuralis rendellenesség, k.m.n.

Epidermolysis bullosa

Epidermolysis bullosa

Epidermolysis bullosa simplex

Epidermolysis bullosa lethalis

Epidermolysis bullosa dystrophica

Egyéb bullosus epidermolysis

Epidermolysis bullosa k.m.n.

Neurofibromatosis (benignus)

Neurofibromatosis (benignus)

Göbös agykeményedés (sclerosis tuberosa)

Göbös agykeményedés (sclerosis tuberosa)

12. Az endokrin és anyagcsere betegségek közül:

I. típusú diabetes

Inzulin-dependens cukorbetegség

Inzulin-dependens cukorbetegség comával

Inzulin-dependens cukorbetegség ketoacidosissal

Inzulin-dependens cukorbetegség veseszövődményekkel

Inzulin-dependens cukorbetegség szemszövődményekkel

Inzulin-dependens cukorbetegség idegrendszeri szövődményekkel

Inzulin-dependens cukorbetegség perifériás keringési szövődményekkel

Inzulin-dependens cukorbetegség egyéb megnevezett szövődményekkel

Inzulin-dependens cukorbetegség többszörös szövődménnyel

Inzulin-dependens cukorbetegség k.m.n. szövődményekkel

Inzulin-dependens cukorbetegség szövődmények nélkül

Szövődményekkel járó

Nem-inzulin-dependens cukorbetegség

II. típusú diabetes

Nem-inzulin-dependens cukorbetegség comával

Nem-inzulin-dependens cukorbetegség ketoacidosissal

Nem-inzulin-dependens cukorbetegség veseszövődményekkel

Nem-inzulin-dependens cukorbetegség szemszövődményekkel

Nem-inzulin-dependens cukorbetegség idegrendszeri szövődményekkel

Nem-inzulin-dependens cukorbetegség perifériás keringési szövődményekkel

Nem-inzulin-dependens cukorbetegség egyéb megnevezett szövődményekkel

Nem-inzulin-dependens cukorbetegség többszörös szövődménnyel

Zollinger-Ellison szindróma

Endokrin pancreas

Endokrin pancreas

A hasnyálmirigy hormontermelésének egyéb megjelölt zavarai

Hipoparatireoidizmus

Hypoparathyreosis

Idiopathiás hypoparathyreosis

Pseudohypoparathyreosis

Egyéb hypoparathyreosis

Hypoparathyreosis k.m.n.

Addison-kór

Primer mellékvesekéreg elégtelenség

13. Veleszületett

Az aromás aminosavak anyagcseréjének zavarai

enzimopátiák

Klasszikus phenylketonuria

Egyéb hyperphenylalaninaemiák

A tyrosin anyagcsere zavarai

Albinismus

Az aromás aminosavak anyagcseréjének egyéb rendellenességei

Aromás aminosav anyagcsere rendellenesség k.m.n.

Az oldalláncos aminosavak és zsírsavak anyagcseréjének rendellenességei

Juharfaszirup betegség

Oldalláncos aminosav anyagcsere egyéb rendellenességei

Oldalláncos aminosav anyagcsere rendellenesség, k.m.n.

Zsírsav anyagcsere rendellenességei

Az aminosav anyagcsere egyéb rendellenességei

Az aminosav transzport zavarai

Kéntartalmú aminosavak anyagcsere rendellenességei

A karbamid-ciklus rendellenességei

A lysin és hydroxylysin anyagcsere rendellenességei

Az ornithin anyagcsere rendellenességei

A glycin anyagcsere rendellenességei

Az aminosav anyagcsere egyéb rendellenességei

Aminosav anyagcsere rendellenesség k.m.n.

Laktóz intolerancia

Veleszületett laktóz-hiány

Másodlagos laktóz-hiány

Egyéb laktóz intolerancia

  Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!