Visszajár a pénz az ügyfeleknek a jogsértően díjat emelő bankoktól.



Az elmúlt időszakban a jegybank sorra nyerte meg a bankszámláik, kártyáik jutalékait, költségeit jogsértően módosító pénzügyi intézményekkel szembeni pereket, így azoknak a hitelintézeteknek is vissza kell fizetniük az ügyfelektől jogsértően elvont pénzeket.

A jegybank számításai szerint eddig 352 ezer ügyfélszerződés kapcsán közel 636 millió forint összegű tisztességtelenül elvont ügyfélpénzt fizettek vissza az intézmények. A már korábban önként teljesített visszatérítésekkel együtt pedig már mintegy 995 ezer fogyasztónak összesen közel 3,95 milliárd forintot utaltak át.

Február–márciusban ráadásul több újabb, folyamatban lévő bírósági eljárás tárgyalási fordulója lesz, amelyek akár le is zárulhatnak. A jegybank 2014 tavasza és nyara között 142 pénzügyi intézménnyel szemben együttesen 1,86 milliárd forint bírságot szabott ki, mivel azok jogsértően módosították egyes bankszámláik, kártyáik jutalékait, költségeit.

A vizsgált bankok, takarékszövetkezetek jó része ugyanis az ügyfélnek kedvezőtlen szerződésmódosítással jogsértően új díjat vezetett be, "díjmentes, ingyenes, 0 forintos" tranzakciókat fizetőssé tettek. Voltak, amelyek megváltoztatták a díjszámítás módját, nem szerepeltették a díjmódosításra lehetőséget adó okot ügyfélszerződéseikben vagy éppen nem tájékoztatták a módosításokról időben a fogyasztókat.

Az MNB mindezek miatt kötelezte annak idején határozataiban az egyoldalúan új díjat bevezető vagy azt emelő pénzügyi intézményeket a tisztességtelenül elvont díjak, jutalékok visszafizetésére.
Mint a jegybank alelnöke felidézte, a pénzügyi intézmények több mint négyötöde már annak idején azonnal elfogadta az MNB döntését. Az elmarasztaló határozatokkal szemben ugyanakkor 26 hitelintézet pert indított. E bírósági ügyek közül a jegybank mára 11 pert egészében, egyet jórészt jogerősen megnyert, 3 további bírósági eljárásban pedig a per megszűnése miatt maradt változatlanul hatályban az MNB eredeti döntése. A kúriai tanács időközben meghozott kedvező elvi döntése ugyanakkor – minden vonatkozásban a jegybanknak a bírósági eljárásokban következetesen képviselt, az ügyfelek érdekeit védő álláspontját visszaigazolva – a "0 forintos díjak" kapcsán kimondta: a banki díj és ellenérték fogalma összetartozik.

Egy ingyenes szolgáltatásnak ugyanis nincs ellenértéke, ezért ha egy pénzügyi intézmény utóbb addig ingyenes szolgáltatása fejében pénzt kér, az nem díjemelést, hanem új díj bevezetését jelenti.

A Kúria azt is egyértelművé tette, hogy a díjszámítás megváltoztatásának számít, ha egy pénzügyi intézmény az addigi fix összeg helyett például (minimum bevezetésével) kedvezőtlenebb százalékos díjszámításra tér át, vagy ha az addig is meglévő százalékos számításnál eltörli annak addig meglévő maximumösszegét. Forrás: origo

► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!