Két év telt el, mikor a gyerekek ezzel álltak az anyjuk elé.



Amikor a férjem egy nap bejelentette, hogy 11 év házasság után el szeretne válni, és el fog költözni, én egyből a két gyerekünkre gondoltam. A kisfiam még csak ötéves, a pici lányom pedig csak négy múlt. Vajon sérülni fognak, ha szétmegy a család? Vajon én képes leszek mindenben helyt állni, mindent megadni nekik? Nem voltam benne biztos, hogy meg tudok majd birkózni a feladattal, de muszáj megpróbálnom. Ezek a gondolatok pörögtek a fejemben.

Hétköznap ellenőriztem a gyerekek házi feladatait, és igyekeztem meggyőzni őket arról, hogy mindig végezzék el a rájuk bízott feladatokat. Közben nekem fogalmam sem volt, hogy mihez kezdjek az életemmel, hogy mi helyes és mi nem. 

Két évvel voltam a válás után. A templomban anyák napi misét tartottak. A pap közölte, hogy minden édesanyát tisztelet kell megillesse, hiszen ők azok, akik törődnek, szeretik a gyerekeket, majd arra kért minden gyereket, hogy menjenek elő az oltárhoz, és válasszanak egy cserép virágot édesanyjuknak.

A fiam és a kislányom hosszan keresgélt a szebbnél-szebb növények között. Nem volt nekik egyszerű a választás! Majd megtalálták az igazit, és büszke mosollyal hozták nekem. Kissé megtépázott, napégette növénykét nyújtottak át. Nem tagadom, kicsit meglepődtem, de ezt nem mutattam. Megkérdeztem: 'Miért éppen ezt adjátok nekem?'  A kisfiam megsimogatta az arcomat, és azt mondta: “Azért anya, mert ennek a kis virágnak szüksége van rád.”

Sírva fakadtam, a gyerkőceim átöleltek. Ez volt a legszebb anyák napi ajándék, amit valaha kaptam.

Forrás: Patricia A. Rinal - Chicken Soup for the Mother’s Soul

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!