A végzős diák bejegyzése futótűzként terjed a közösségi oldalon.



Az Eötvös József Gimnázium egyik végzős diákja az alábbi bejegyzést osztotta meg közösségi oldalán:
'Kedves Ismerőseim!

Május 6-án elballagok, búcsút veszek az iskolámtól. Osztálytársaimmal úgy döntöttünk, hogy szeretnénk fogyatékos fiatalokon segíteni a ballagásunk alkalmából. Azt kérjük minden rokonunktól, ismerősünktől, hogy a ballagási virágra szánt összeget vagy egy részét inkább jótékony célra fordítsák, segítsék a KézenFogva Alapítvány munkásságát. Én is ezt szeretném kérni Tőletek.

Az akciónkat úgy hívjuk: KézenFogva Ballagunk!

KézenFogva Alapítvány 23 éve dolgozik a fogyatékos emberek és családjaik életének élhetőbbé tételéért. Egyik programjukkal megváltozott munkaképességű, sérült fiataloknak segítenek munkához jutni és így önálló életet kezdeni. Mi is ebben szeretnénk segíteni, a rokonainkat, barátainkat is megszólítva,
Veletek közösen. Nagyon örülnénk, ha minél több adomány gyűlne össze a kezdeményezésünkre! Természetesen őszintén örülök annak is, ha jelen vagytok és bármilyen gesztussal hozzájárultok, hogy ez egy szép nap legyen.

A virágcsokrok terhe helyett pedig büszkén viselem majd a kezdeményezés kitűzőjét, ami azt szimbolizálja, hogy egy különleges módon segítettem és méltó lépést tettem a felnőtté válás felé. Előre is köszönöm, hogy támogattok ebben a célomban!

Az adományokat ITT tudjátok felajánlani, akár már most is. Nem kell vele a ballagásig várni. Ugyanitt megismerhetitek a velem együtt ballagó diáktársaimat is. A honlapon egy kis üzenetet is hagyhattok nekünk. Segítsetek velünk együtt!'

Az Eötvös mellett több mint 20 iskola csatlakozott. Forrás - a kép: illusztráció

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!