Ezt a magyarázatot adta az új agrárminiszter.



Bemutatkozott az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága előtt Nagy István, aki Fazekas Sándort váltja a Földművelésügyi Minisztérium élén a negyedik Orbán-kormányban. Az új miniszter hosszan beszélt a terveiről, általában tartva a szakmai profilt, bár pár meredek állítást azért neki is sikerült elrejtenie a bemutatkozásában. 

Nagy Istvánt a bizottság fideszes elnöke, Font Sándor „régi harcostársként” mutatta be, hiszen korábban ő is a bizottság tagja volt, az elmúlt ciklusban pedig Fazekas Sándor miniszter helyetteseként és az FM parlamenti államtitkáraként dolgozott.

A jelölt magáról elmondta, hogy Újfehértón, egy tanyán született, Debrecenben járt állattenyésztési szakközépiskolába, majd Mosonmagyaróváron tanult agrárgazdaságot. Utána középiskolákban és a felsőoktatásban is tanított, emellett pedig méhészetből doktorált. 

Nagy némi migránsozást is belekevert a bemutatkozásába. Szerinte az afrikai sertéspestis úgy kerülhetett be Heves megyébe, hogy egy migráns vagy vendégmunkás eldobott egy szendvicset, amit megtalált egy vaddisznó, amely így megbetegedett. Hogy ezt mi alapján állítja a miniszterjelölt, az az előadásából nem derült ki.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!