Halálra gázolt egy embert és tovább hajtott. A fővárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik.



A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya nyomozást indított halálos baleset gondatlan okozása vétség miatt ismeretlen tettes ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy ezidáig ismeretlen személy autójával 2017. január 10-én 6 óra 15 perc körül a Budapest XXIII., Ócsai út 23. szám előtt haladt, amikor elütött egy embert, aki az úttest szélén sétált. A gyalogos életét vesztette a balesetben.
A jármű vezetője megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya kéri, hogy aki az ismeretlen tettessel és az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú járművel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-20/910-8742 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!