Felhívása a lakossághoz.



Sokszor nem tesznek jót az állampolgárok az utcán alvó hajléktalanoknak azzal, ha rendszeresen ételt vagy valamilyen ellátmányt visznek nekik, ilyenkor ugyanis sokkal nehezebb meggyőzni őket a szolgálatoknak, hogy a téli fagyok idején a szállásokat válasszák éjszakára – mondta a Máltai Szeretetszolgálat regionális vezetője.

Morva Emília szerint aki teheti, inkább a szolgálatok segítségének igénybevételére próbálja rávenni a hajléktalanokat, mert a meleg szálláson túl ellenőrizni tudják az egészségi állapotukat és szakszerű ellátásban tudják őket részesíteni.

A regisztrált hajléktalanok és a szakszolgálatok adatai szerint valamivel több mint tízezer ember él fedél nélkül Magyarországon. A Magyar Szociális Fórum adatai szerint az őszi hideg időben már heten haltak meg kihűlés miatt – olvasható a lapban, amely emlékeztet arra, hogy idén először elrendelhető a “vörös kód”. Ez alapján minden szociális otthonnak részt kell vennie a legnagyobb hidegek esetén az ellátásban, például a nyugdíjasotthonokban az üres helyekre be kell fogadni éjszakára a rászorulókat. 

A vörös kód jelentése

Egy törvénymódosítás szerint extrém időjárási körülmények esetén, amikor a meteorológiai szolgálat kettes fokú riasztást ad ki – mínusz 10 Celsius-foknál alacsonyabb vagy 27 Celsius-foknál tartósan magasabb napi átlaghőmérséklet esetén –, a szociális és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter úgynevezett vörös kód figyelmeztetést rendel el.
Rendkívüli hideg időjárás esetén az egyébként nem hajléktalanokat segítő bentlakásos intézményeket is meg kell nyitni a hajléktalan emberek előtt, ha a diszpécserszolgálat azt jelzi, hogy a hajléktalanokat ellátó rendszer már nem tudja fogadni a segítségre szorulókat. Az új eljárási rendet november elsejétől, a krízisidőszak elejétől kötelező követni.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!