Kóbor gyakran száll egyedül a vízre. Ebből lett a baj.



Az Omega frontemberéről köztudott, hogy a Balaton szerelmese. Ha nincs fellépése, a hétvégéket a vitorlásán tölti. Gyakorlott hajósnak számít, tudja, hogy ott, ahol a víz az úr, bármi megtörténhet. De nem kell ahhoz tomboló vihar, hogy a pihenni vágyó vitorlázó bajba kerüljön. Ezt néhány napja a legendás zenész a saját példáján keresztül is megtapasztalta.

– Gyakran előfordul, hogy egye­­dül vagyok a hajón, ekkor is így volt, amikor ez történt. A Forma–1-et néztem a tévében, és gondolom, elaludhattam, nem horgonyoztam le. Amikor felébredtem, a rendőrök már ott voltak. Odajöttek, és azt mondták, arra figyeltek föl, hogy a hajó furcsán mozog, irányítatlanul sodródik. A vízi élet „veszélyes üzemnek” számít, gondolom, ezért szigorúbb ott az ellenőrzés, mint az utakon. Ezzel na­gyon is egyetértek – mesélte el a Borsnak Kóbor, aki évtizedek óta vitorlázik, óriási gyakorlata van, előbb volt hajója, csak ké­sőbb lett nyaralója. Gyermekkorában édesapja és nagyapja tanította meg vitorlázni.

– Ilyen esetem csak egyszer volt, azóta még jobban vigyázok, hiszen ha jön egy másik hajó, amelyiken szintén alszanak, és nem irányítja senki, akkor kivédhetetlen az ütközés, de arra biztosan felébrednék – tette hozzá a zenész. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!