67 éves korában érte a halál.



Életének 67. évében elhunyt Tőkéczki László Széchenyi-díjas történész hétfőn – közölte a család a közmédiával.

A 90-es évektől kezdve dolgozott a Hitel szerkesztőjeként, majd 1994-ben a Valóság főszerkesztőjének nevezték ki és tagja volt a Duna Tv alapító kuratóriumának, ahol a történelmi egyházakat képviselte. 1999-ben tagja lett a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kuratóriumának, 2002-ben pedig a Dunamelléki Református Egyházkerület világi főjegyzőjének választották, 2009-től főgondnoka volt, valamint alelnöke volt a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak is. Rendszeres szereplője volt a köztévén futó Szabadság tér ’56 című műsornak, amelyet Rákay Philip vezetett.

Tőkéczki Lászlót 2014-ben a Magyar Érdemrend középkereszttel tüntették ki, 2017-ben pedig megkapta a Széchenyi-díjat „a magyar és az egyetemes történelem, illetve az eszme-, művészet- és művelődéstörténet területén egyaránt kimagasló tudományos és oktatói pályája, különösen Tisza István életművével kapcsolatos hiánypótló kutatásai és publikációi, valamint széles körű történelmi ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként”.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!