Nem értettek egyet, ez pedig annyira felbosszantotta Somát, hogy kiosztott egy sallert Nádainak. "Soma, az anyám nem ütött meg az elmúlt 20 évben!"



Az RTL Klub celebes főzőversenyének legutóbbi adásában két háromtagú csapat versenyzett egymással. A Risztov Éva, Soma és Nádai Anikó alkotta társaság egy korábbi győzelmük miatt arról dönthetett, hogy a következő feladatban magukat segítik vagy az ellenfelet gyengítik. Ebben a kérdésben nem értettek egyet az első másodpercben, ez pedig annyira felbosszantotta Somát, hogy kiosztott egy sallert Nádainak.

Soma, az anyám nem ütött meg az elmúlt 20 évben! – jelentette ki Nádai az első sokk után.

Nem tudom, mi történt. Lehet, hogy Somában elpattant valami, vagy náluk ez ilyen bevett szokás. Annyira hirtelen vágott pofán, hogy nem tudtam, hogy mit mondtam, amiért ezt kaptam – idézte vissza Nádai Anikó.

Soma később megpróbált magyarázatot adni a helyzetre: 'Anikó azért kapta azt a kis legyintést, mert Évával azonnal egyetértettünk. Összenéztünk és tudtuk, hogy persze, hogy egy Michelin-csillagos séfet fogunk behívni, és nem azzal foglalkozunk, hogy a másik csapatnak még nehezebb legyen. Erre Anikó közli, hogy adjuk a kis halat nekik és akkor azt éreztem, hogy hallgass el, annyit beszélsz, ez olyan csacsiság. Egy pillanatra elvesztettem a türelmem, de az nem is volt pofon, csak egy kis anyai legyintés.' Forrás

 

őőő

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!