A böjtölés az állatvilág elsőszámú védekező mechanizmusa egy betegség esetén. Miért gondoljuk, hogy az emberi szervezetnek nincs erre szüksége.



Egy tanulmányból kiderül, hogy az úgynevezett 3 napos böjt az egész szervezet regenerálódását elősegíti, valamit erősíti az immunrendszert, így járulva hozzá az egészség hosszú éveken keresztül való fenntartásához.

Korábban a táplálkozás szakértők többsége hevesen bírálta ezt az étkezési módszert, mivel úgy gondolták, hogy egészségtelen, de a mostani kutatás ezt megcáfolja, hiszen a diéta hatására az őssejtek több fehérvérsejt előállítását ösztönzik, ami növeli az immunrendszer hatékonyságát, így a szervezet jobban védve lesz a fertőzésektől, általa a kemoterápián áteső daganatos személyek, valamint az idős emberek is könnyebben fel tudnak épülni.

A kutatás vezetője, Valter Longo professzor, aki a University of California gerontológia szakának munkatársa, elmondta, hogy a 72 órás böjtölés során az egész immunrendszer jelentősen megerősödik, felfrissül, ezért érdemes kipróbálni a módszert.
A szabály: 3 napig nyers zöldség és gyümölcs és magok. Bármennyi. Kalóriában nem eszünk majd kevesebbet, mert egy zacskó magkeverékben akár 4-500 kalória is van, és ezt napi 2-3 alkalommal legalább eszünk majd belőlük. Mellé nyers gyümölcs, zöldség, vagy saláta is fogyasztható, vagyis lényegében a nyers vegán étrendbe teszünk 3 napos kirándulást. 

A böjtölés immunerősítő hatását egy kísérlettel is alátámasztották, hiszen azok a személyek, akik 2-4 napos böjtkúrát végeztek 6 hónapon keresztül, erősebb és hatékonyabb immunrendszerre tettek szert.

Ez annak is betudható, hogy a böjtölés során a szervezet gyorsabban képes eltávolítani a gyengébben, lassabban mozgó, sérült fehérvérsejteket, és helyükbe frissebbeket, gyorsabbak, hatékonyabbakat helyez, így biztosítva a megfelelő védelmet.

“Nem tudtuk előre megjósolni, hogy a 72 órás böjtölés ilyen jelentős hatást gyakorol a hemopoetikus rendszer őssejt-alapú regenerálódásának elősegítésére. Amikor éhezünk a rendszer megpróbál energiát megtakarítani, és ahhoz, hogy energiát takarítson meg újrahasznosítja az immunsejteket, főleg azokat, amelyekre már nincs szükség, főleg azokat, amelyek károsodtak.” – mondta Longo professzor.

Természetesen a szakemberek tovább kutatják a böjtölés hatékonyságát, de az is meglehet, hogy hamarosan az orvos fogja felírni a három napos böjtöt.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!