Már csak ketten voltak a villában - lélegzet visszafojtva várták a végeredményt.



106 nap után végre eljött a pillanat, amikor kiderült, hogy ki viheti haza a Való Világ 36 millió forintos fődíját.
A műsor kezdete után nem sokkal Nádai Anikó és Puskás Peti a stúdióba szólította a három finalistát, Greget, Hunor és Zsuzsut, ahol rövidesen kiderült, hogy a harmadik helyen Greg végzett.
 

Ezt követően egy kis visszatekintés vette kezdetét, hiszen megnézhettük mind Zsuzsu, mind pedig Hunor Top5 emlékezetes pillanatát, amiből kiderült, hogy Hunor bizony több villalánnyal is heves csókcsatákba keveredett.

A visszatekintések után a két műsorvezető megkérte a két döntős, hogy menjenek vissza a villába, hiszen hamarosan lezárul a szavazás és kiderül kié lesz a 36 milliós fődíj.

A villalakók lélegzet visszafojtva várták a végeredményt, amikor is kiderült, hogy ugyan szoros versenyben, de megszületett a VV történetének első női győztese, ugyanis Zsuzsu viheti haza a fődíjat.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!