Csak a korlátozott viseletet javasolják a szakemberek.



Az Európai Bizottság szakértői szerint az arany ékszerek ötvözetéhez gyakran használt kadmium negatív hatással van a vese-, a tüdő-, és a májműködésre.

A kadmium szemcsés, halványszürke színű, puha, nyújtható nehézfém. A legveszélyesebb akkor, ha a kadmiumot tartalmazó fém hegesztése vagy olvasztása során keletkező füstöt vagy port belélegezzük. 

A kadmiumot és legtöbb vegyületét minden nemzetközi szervezet rákkeltő anyagként sorolja be.

Mérgező hatással van a vesére, a májra, a csontokra és a herékre, és megzavarja a hormonális és az immunrendszer, valamint a szív- és érrendszer működését.

A kadmiumot egy német származású vegyész, Friedrich Stroymeyer fedezte fel 1871-ben, egy kísérlet során, amikor a cinkvegyületeket tanulmányozta annak érdekében, hogy egészségügyi cink-karbonátot kapjon. A túlzottan sárgás anyag láttán először azt gondolta, hogy vas- vagy arzénszennyeződéssel van dolga, majd később rájött, hogy egy teljesen új, eddig ismeretlen elemmel találta szembe magát.

Az Európai Unióban tilos a kadmium használata, 2011 óta szerepel a veszélyes-, rákkeltő anyagok listáján.

Leginkább a kadmiummal közvetlenül érintkező szakemberek vannak a legveszélyeztetettebb helyzetben, de az is igen káros, ha bizonyos ékszerek viselése által a kadmium érintkezik a bőrrel.

A kadmium egyik legrosszabb tulajdonsága, hogy nem ürül ki a szervezetből, hanem felhalmozódva károsítja a vesét, a májat, a csontokat és a tüdőt is.

A szakértők ezért az aranyékszerek korlátozott viselésére hívják fel a figyelmet, mivel nem kevés esetben a legpompásabbnak tűnő ékszerek is arany-kadmium ötvözetéből készültek. Mielőtt megvásárolnánk egy ékszert, érdemes mindig minőségi tanúsítványt kéri róla.

 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!