81 éves volt a népszerű énekes. Nyugodjon békében!



Rövid ideig tartó súlyos betegség után, 81 éves korában meghalt Koós János énekes.
A család most arra kéri az elektronikus és a nyomtatott sajtó munkatársait, hogy a halálesettel kapcsolatos híreikben tartsák tiszteletben Koós János emlékét és a hozzátartozók gyászát.

Koós János 1937. november 21-én a romániai Gyergyószárhegyen született Kupsa János néven. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után Zeneművészeti Főiskolán oboa szakon végzett. Az Országos Pénzügyőr Zenekar tagja volt 1957 és 1960 között, majd ezután indult táncdalénekesi karrierje.

Táncdalfesztiválokon nagy sikereket aratott. Három fesztivált is megnyert .

Énekesi karrierjével párhuzamos volt színészi pályafutása. A Mikroszkóp Színpad tagjaként színész és parodista volt 1982-től 1985-ig. Hofi Gézával énekes-parodista duót alakítva számos sikeres színpadi és televíziós produkciót készített. Később a karmesterséggel is megpróbálkozott: szimfonikus zenekart vezényelt a Zeneakadémián is.

1999-től televíziós szórakoztató műsorokat vezetett.

Felesége az énekesnő Dékány Sarolta, lánya, Réka énekes színésznő, Gergő fia is a családi hagyományt folytatva a zenével foglalkozik.

Nyugodjon békében!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!