Ezt mondta a személyét ért vádakra.



Szakértő és tanúk meghallgatásával folytatódott a IV. és XV. kerületi bíróságon egy fővárosi pedagógus pere. A férfit azzal vádolják, hogy több kiskorú fiúhoz is szexuálisan közeledett. A vád szerint 2011 és 2017 között négy áldozata volt.

Az egyik fiú a vallomásában azt állította, hogy az igazgatóhelyettesi szobába hívta a férfi, majd kérte, hogy hadd elégítse ki orálisan.

Azt is mondta, hogy a férfi később egy tanulmányúton a combját fogdosta, és a nemi szervét is meg akarta fogni. Azt mondta, hogy elege lett a zaklatásból, és nem látott más kiutat, ezért belement abba, hogy a tanár orálisan kielégítse őt, azza a feltétellel, hogy utána békén hagyja. Később ennek ellenére is újra közeledni kezdett a tanár.

A szakértő azt állapította meg, hogy a szexuális aktus megtörtént, de az kétséges, hogy valóban olyan körülmények között történt-e.

A lap azt írja, hogy egy másik fiú azt mondta, hogy mivel jó tanuló volt és érdekelte a tárgy, jó kapcsolat alakult ki a tanárral, ami egy idő után átment kivételezésbe. Állítása szerint a tanára szexuális aktusra akarta rávenni, és győzködte, de ő az erről szóló levelezést megmutatta az édesanyjának. A fiú tárgyaláson elmondta azt is hogy a tanár a történtek után kitöröltette vele a telefonjában tárolt levelezést.

De kiderült az is, hogy az iskolában lévő diákokat sem kellett félteni. Olyannyira, hogy a tanú elmondása szerint lefényképezték az egyik tanárnő nemi szervét, amikor kilátszott a fehérneműből, és azt küldözgették egymás között. A meghallgatott fiú pedig az egyik tanárnőjével flörtölgetett.

A földrajztanár és a vele levelező fiú a történtek után sem szakította meg a kapcsolatot. Több barátinak tűnő levelet is váltottak egymással. Az egyikben még azt is leírta neki a  tanár, hogy mennyire rosszul esett neki, hogy a srác „buzzancsnak” nevezte a háta mögött.

A 24.hu beszélt a tanárral, aki a vádakra azt mondta:

'Hazugság ez az egész. Nem volt egy diákkal sem szexuális kapcsolatom. A szakértő is megmondta, hogy hazudik.' Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!