Ennek azonban biztosan nem örül.



Rendhagyó szobor tűnt fel olvasónk bejelentése alapján a a Pozsonyi út és a Katona József utca sarkán kijelölt kutyafuttatón - írja az Index.

Az akció hátteréről a Petőfi Sándor Magyar Művészeti Front kiadott közleményben lehet egy-két dolgot megtudni: 

Bayer Zsolt a pártállami ököl. Aki nemtől, életkortól függetlenül csap le bárkire aki szájára veszi a NER-t vagy az állampárt vezetőit, a lovagkereszt után saját köztéri szobrot kap. Érdemül évtizedes munkájának amivel hozzájárult a közbeszéd eldurvulásához, a hungarista demagógia új virágkorához. Álljon neki emlék, mert senki nem tud annyira fröcsögni, gyűlölködni, uszítani, a magyar nyelvet méltatlanul használni mint ő. Emlékezzünk gyönyörű szavaira amivel a romákat illette, emlékezzünk mennyire fájt neki, hogy nem sikerült mind beásni az orgoványi erdőbe és emlékezzünk milyen vehemenciával tiport sárba egy tizennyolc éves lányt. Ezek az nem múló hőstettek örök mementóért kiáltanak, amit most megadunk neki, ábrázolva igaz valójában, naturalistán amilyennek Isten teremtette. Az emlékművet olyan formára kreáltuk, hogy illeszkedjen az állampárt köztéri elvárásaihoz azaz harsány legyen és gagyi.

Egy olvasó által küldött másik képen látszik, hogy nem egy nagy szoborról van szó:

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!