A fagyasztóban találták meg két nő tetemét.



A londoni rendőrség ismertetése szerint a nyomozók még április 26-án, bejelentés alapján vonultak ki a kelet-londoni Canning Town városrész Vandome Close nevű utcájának egyik lakásába, ahol egy fagyasztóban két női holttestet találtak.
A kedd esti tájékoztatás szerint az egyik áldozat a 34 esztendős Sz. H. magyar állampolgár volt, aki több éve élt az Egyesült Királyságban, bár bejelentett állandó lakcíme nem volt.
A rendőrség szerint a másik áldozat a 38 éves, háromgyermekes Mihrican Mustafa, akinek eltűnését tavaly májusban jelentették be.
Az eddigi vizsgálatok nem tárták fel a két nő halálának pontos okát, de mindkét áldozat számos sérülést szenvedett.

A Scotland Yard úgy tudja, hogy Sz. H. utoljára 2016 nyarán adott hírt magáról, amikor egy magyarországi ismerősével beszélt telefonon.
A nyomozótiszt szerint ki kell deríteni, hogy valóban ez volt-e az utolsó alkalom, amikor Sz. H. kapcsolatba lépett valakivel.

Kérik, hogy ha valaki ennél későbbi időpontban is hallott Sz. H.-ról, lépjen kapcsolatba az ügyet vizsgáló nyomozócsoporttal.
Az is kiderítésre vár, hogy a két áldozat ismerte-e egymást, kikkel álltak kapcsolatban, milyen életvitelt folytattak és mit csináltak a Canning Town negyedben, illetve abban az utcában, ahol holttestüket megtalálták.
A Scotland Yard tájékoztatása szerint egy 50 éves férfit gyilkosság gyanújával őrizetbe vettek, majd szabadlábra helyeztek, de a vizsgálatot folytatják vele szemben.
Őrizetbe vettek egy Zarhid Younis nevű 34 éves férfit is, aki a lakásban élt. Ellene vádat emeltek elhunytak törvényes és tisztes temetésének megakadályozása bűncselekmény elkövetésének gyanújával.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!