Ő semmiről nem tudott, teljesen ártatlan.



Csütörtökön folytatódott Galambos Lajos tárgyalása, amelyben a zenészt, feleségét, Boglárkát, illetve kilenc társukat víz-, gáz- és áramlopással vádolja az ügyészség.

A zenésznek a vádlottak padján mindenre volt ma­gyarázata. Hogy ezekből mi igaz, mi nem, azt majd a bíróság fogja eldönteni. 

lagzi Lajcsi elmondta, hogy mocsa-boldogasszony­pusz­tai telek, a tatai Boglárka apartmanház és az érdi Fürdő u. 3–5–7. szám alatti ingatla­nok illegális bekötéseiről nem tudott, így nem is nyerészkedhetett ezeken.

Lajcsi az egész ügy hátterében egy Farkas Imre nevű romániai vállalkozót sejt, akit még Tatán ismert meg, és ott, illetve Mo­csán is őt alkalmazta. Farkas és csapata a mocsai birtok kisebb felújítása és karbantartásai során állítólag naposcsibéket és kacsákat nevelt az ideiglenes otthonukként szolgáló vendégház egyik szobájában, és mivel az állatoknak állandó magas hő­mérsékletet kellett biztosítani, ezt szolgálhatta a szemle során feltárt illegális víz- és gázbekötés. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!