Csilla teljesen kiszolgáltatott.



Kiszolgáltatottan várja Hopp Csilla, mikor láthatja a nagyobbik fiát, Lacikát, akire jelenleg az apja felügyel. L.L. Junior az után vette magához a gyereket, hogy Csillával közös kisebbik fiuk, Dávidka egy autóbalesetben életét vesztette augusztus végén.

A zenész először a volt párját hibáztatta a kisfiú haláláért, azután pedig arra hivatkozva, hogy Csilla nem beszámítható a gyász miatt, nem engedte meg, hogy a gyerek az édesanyjával legyen. Az első napokban csak néhány rövid videót láthatott Csilla a gyerekéről, majd egy héttel később egy órára találkozott Lacikával, most pedig L.L. Junior egy hirtelen ötlettől vezérelve a temetőbe hívta találkozóra Csillát.

„Az ügyfelem munka közben egy váratlan telefonhívást kapott Juniortól, és percei voltak, hogy kiérjen a temetőbe, ahol az édesapa engedélyével kerek húsz percet találkozhatott a gyermekével, és magához ölelhette” – mesélte a Borsnak Hopp Csilla ügyvédje, dr. Horváth B. Gábor, aki elmondta, hogy ügyfele félbehagyva a munkáját egyből rohant a Fiumei úti sírkertbe, Dávidka sírjához.

Az nem derült ki, miért erre a helyre és miért így szervezte L.L. Junior a találkozót.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!