Az új Mészáros Lőrinc? A pincérből lett biztosítási ügynök példátlan anyagi sikerei.



Hatalmasra nőtt cégcsoportot vezet és milliárdokat szipolyoz ki állami cégek tucatjaiból egy rövid szakmai múlttal rendelkező biztosítási alkusz, Keszthelyi Erik – derítette ki a 444. A fiatal vállalkozó első nagy manővere az volt, hogy egy a tisztességesség határán táncoló ügyletben lehúzta az FKF-et, de ezek után ahelyett, hogy elutasították volna a hasonló állami cégek, sorra kapta az újabb megbízásokat. Ma már ő a legnagyobb a szakmában, és piaci körülmények között szokatlanul nagy haszonkulccsal dolgozik.

A kezdetben pincérként és házaló ügynökként dolgozó 33 éves Keszthelyi 2010-ben tulajdont szerzett, majd hamarosan egyedüli tulajdonos lett az Optimál-GB nevű kicsi alkuszcégben, amelyet később átnevezett Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft.-re. Ezzel a céggel megjelenése óta gyorsuló ütemben tarolja le a piacot, 2015-re meg tudta venni a Brokernet-csoporttól a Palladium Consultingot is, és ezen kívül is tartozik még három jelentős társaság a cégcsoportjába, a Keszthelyi Holdingba. A vállalkozások együttes bevétele 2016-ban már megközelítette a 3,5 milliárd forintot, pedig 2013-ban még csak 500 millióra rúgott.
Nyeresége 2,6 milliárd forint volt 5 év alatt, amivel profitráta terén még Mészáros Lőrincet is lekörözi. 

Pedig első nagyobb üzlete után akár el is küldhették volna az állami megbízások környékéről: az FKF olyan biztosítást kötött a közreműködésével alkalmazottainak, amivel leginkább az Uniqa biztosító, de főleg Keszthelyi járt jól, a biztosítottakat viszont lehúzták. Az alacsony keresetű dolgozók cafeteriájából finanszírozták a díjakat, a konstrukció csak kb. 10 éves időtávon térült volna meg, ám ilyen hosszú ideig csak kevesen maradnak az FKF-nél. A szakszervezet végül kiharcolta a szerződés felbontását, de a végeredmény így is az lett, hogy a dolgozók elestek mintegy 200 ezer forinttól, Keszthelyi (akkor még Optimál-GB névre hallgató) cége viszont 300-400 millió forinttal gazdagodott.

Az igazi biznisz ezután indult be. Egy májusban megjelent közbeszerzési kiírásból az derült ki, hogy a fővárosi önkormányzat a Hungarikum Biztosítási Alkusznak adja az összes jelentős alkuszi munkát (FKF, Budapesti Városüzemeltetési Holding, BKK, FÖKÉTÜSZ, FKF, Budapesti Távhőszolgáltató, Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság). De vidéken és a magyar állami cégeknél is dübörög Keszthelyi, egy rakás jelentős cég van feltüntetve referenciaként az Alkusz honlapján (pl. MVM, MAVIR, MÁV Vagon, Magyar Közút, OEP, MMA, MTVA), valamint a vizes vb körüli biztosítási teendőket is részben ők végezték. Csak ez utóbbi megbízás két szerződése félmilliárdos összértékkel bírt.

Keszthelyi minden jel szerint jó kapcsolatot ápol fideszes körökkel. 2015-ben Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől vehette át az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat, a Fidesz pártalapítványa külön megköszönte neki 2016-os beszámolójában 1,3 millió forintos adományát (pedig voltak nála nagyobb adományozók, akiket nem említenek meg). Az FKF-es üzletét pedig híres Fidesz-közeli ügyvédi iroda, a korábban Biczi és Tuzson (a propagandaminisztériumi államtitkár Tuzson Bence után), ma Biczi és Turi néven futó ügyvédi iroda hozta tető alá. Forrás: Index

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!