NÉZD MEG, hogyan változnak a fizetések idén!



A 2018-as minimálbér és garantált bérminimum összegét már régóta tudjuk, ez alapján a Kjt bértábla várhatóan így alakul 2018-ban (eltérő színnel jelöltük el az összecsúszó kategóriákat):

Idén jelentősen emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum is. A  közalkalmazotti szférában a kormány 9 milliárd forintot szán 2017-ben bérintézkedésekre. Pontosabban 7,5 milliárd forintot, mert a fennmaradó részt a bölcsődei kisgyermeknevelők pótlékára fordítják.

A minisztérium által bemutatott táblázat nyilvánosságra került, a számok tetszetősnek látszanak, de érdemes megnézni, mi van mögöttük.

Ha más bérintézkedés nem történik, a minimálbéremelés hatására a szociális ágazat dolgozóinak a bére 2017-ről 2018-ra az alábbi összegekkel nő:

Az EMMI számítása a 2018-as szociális bértábláról a következőképp néz ki:

Ha meg akarjuk tudni, mik az elképzelések a 2018-as bérkorrekcióra, akkor a 2017-2018-as bértáblák közti különbségből le kell vonnunk a bérminimumok növekményéből adódó összegeket:

Az utolsó táblából jól látható, hogy 2018-ra nem terveznek új forrásokat behozni az ágazat bérrendezésére! Kizárólag a garantált bérminimum emelése miatt feltétlenül szükséges korrekció (ami abból adódik, hogy a pótlékot összegszerűen határozzák meg) érint pozitívan néhány kategóriát, a dolgozók túlnyomó többsége – ha csak néhány száz forinttal is – a pótlék összegének csökkentésére számíthat. Számos kategóriában pedig egyáltalán nem változik a bér.

A kormányzati tervek szerint valamennyi bérintézkedés a szociális ágazati pótlékok módosításával történne. Az érdekvédelmi szerveknek küzdeniük kell majd annak érdekében, hogy 2018-ban a bérminimumok emelésén túl érdemi bérintézkedésre kerüljön sor, és a szociális ágazat valamennyi dolgozója érzékelhető bérelőnyhöz jusson a minimálbérhez és a garantált bérminimumhoz képest.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!