48 évesen lett apa. Leírhatatlanul boldog.



Megszületett a 48 éves Cooky és huszonhét évvel fiatalabb barátnője, Debóra gyermeke. A kis Kevin makkegészséges, 3140 gramm és 55 centi.
– Debinek reggel 7-kor folyt el a magzatvize, és 9 óra 50 perckor már a kezünkben is tarthattuk a picit. Elképesztően gyorsan lezajlott a szülés, nem volt semmi probléma. Többször mondtam már, hogy a szerelmem egy hős, de ez most már egészen biztos.

– Alapvetően apás szülést terveztünk, s ugyan próbáltam elképzelni, hogy milyen lesz majd ott bent, képtelen voltam. Most már tudom, ez semmivel nem összehasonlítható érzés. Ott álltam végig mellette, és Debi hihetetlenül gyönyörű volt szülés közben. A pillanat, amikor kezembe vettem a fiam, egyszerűen leírhatatlan. Mindenkinek kívánom, hogy legalább egyszer élje át az életben. Mindannyian sírtunk, ott voltak velünk a nagyszülők is – mesélte meghatódva Cooky, aki egyelőre nem tudja eldönteni, hogy kire hasonlít a pici.

– Olyan kis csöppség, hogy egyelőre még a vonásait is alig tudtam kivenni, de első ránézésre úgy tűnik, hogy fele-fele. Éppen annyira hasonlít rám, mint Debire. Azt hiszem, hogy barnák a szemei, de nem mernék rá megesküdni, hiszen még csak résnyire nyitotta ki őket. Egy biztos, gyönyörű hajas baba – mondta a büszke rádiós.  Forrás

Az újdonsült szülők pénteken vihették haza Kevint. Azonnal kikerült a Facebookra az első fotó!

'Ahogy ígértük, Kevin herceg megérkezett a lakosztályába!'

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!