A teljes konyhafelújítás is belefér.



Kevesen tudják, hogy a lakáskassza megtakarítás összegéből és az állami támogatásból, abban az esetben, ha  beépíthető megoldást választanak, az új konyhabútor és a konyhagépek költsége is fedezhető.

A felújítást államilag támogatott lakástakaréki megtakarításunkból is fedezhetjük. A maximális, havi 20 ezer forintos lakástakaréki befizetést az állam évente 72 ezer forinttal támogatja, ezért  mintegy 300 ezer forinttal járul hozzá a végösszeghez szerződésenként egy négyéves időszak alatt. Így  a négyéves megtakarításból és az állami támogatásból simán fedezhető a teljes konyha felújításának költsége is.

Egy átlagos konyha felújításának költsége a szakértők szerint akár 1-1,5 millió forintos beruházással  is járhat.

A tapasztalat szerint leginkább felújításra költik a megtakarításukat az OTP Lakástakarék ügyfelei. Szinte mindenre költhető, ami a korszerűsítéshez és a felújításhoz kapcsolódik a megtakarított  összeg. A különálló konyhabútorok és konyhagépek ez alól kivételt képeznek. Nagyon fontos a felújításkor az, hogy  beépíthető konyhai eszközöket válasszunk, mert ezek már elszámolható tételek. Az is a beépített megoldás mellett szól,  hogy 10 négyzetméter alatti konyhája van a magyarok közel háromnegyedének. Kifejezetten előnyös tehát beépített bútorokat, gépeket választani a rendelkezésre álló kevés hely miatt.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!