Egyetlen kérése van a családnak.



Feladta a súlyos betegséggel folytatott több mint egyéves küzdelmet a 13 esztendős Kapus Krisztián, a Diósgyőr focicsapatának egyik leglelkesebb szurkolója. Krisztián 2017 végén kezdett betegeskedni, majd tavaly március 20-án akut limfoid leukémiát diagnosztizáltak nála. Ekkor került a miskolci Velkey László Gyermekegészségügyi Központ Onkohematológiai Transzplantációs Osztályára, ahol sokáig kezelték.

Kedvenc játékosai, Bacsa Patrik és Ivan Rados a klub nevében személyesen látogatták meg a kórházban tavaly ősszel.

Kedvenc játékosai, Bacsa Patrik és Ivan Rados a klub nevében személyesen látogatták meg a kórházban tavaly ősszel.

A mai naptól már odafentről szorít kedvenc csapatának a DVTK egyik leglelkesebb szurkolója, Kapus Krisztián. Drága Krisztián! Érted is harcolunk majd szombaton! Szeretnénk, ha büszke lennél ránk. Bence és az angyalok vigyáznak rád! Nyugodj békében! Sosem feledünk!

– írja a DVTK hivatalos Facebook-oldalán.

Volt egy beteg kisfiú, aki odáig volt a furgonokért illetve a kamionokért!

Voltak nála sofőr kollégák látogatóban többször is! Szerették a kis srácot nagyon. De a sok önzetlen segítség és kitartó bátorítás ellenére,ez a hosszantartó súlyos betegség legyőzte szegény kisfiú szervezetét! Holnap lesz a temetése Szerencsen.

Kedves kollégák, ha megtisztelnétek a kisfiút és gyászoló szüleit egy dudaszóval, bárhol is jártok a világba akkor ezt holnap,13 órakor legyetek szívesek megtenni. Kapus Krisztián élt 13 évet.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!